„Magyarország erősödik, és ez lehetővé teszi, hogy a magyar emberek bére tovább emelkedjen. Miután a közszférában jelentős béremelések kezdődtek, amelyek 2017-ben is folytatódnak, bízunk abban, hogy a kormány, illetve a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseletei közötti tárgyalások eredményesen zárulnak és jelentős béremelés indulhat a versenyszférában is” – mondta Halász János.
Közölte: a kormány 15 százalékos minimálbér-növelést és 25 százalékos garantált bérminimum-emelést ajánl jövőre, és a béremelés a következő években is folytatódhat, így 5-6 év alatt reálértéken akár a 40 százalékot is elérheti.
Halász János szerint ha a kormány és az érdekképviseletek megegyeznek a bérmegállapodásról és a munkaadók járulékának csökkentéséről, akkor a kormánypártok készek ahhoz minden támogatást megadni. Az a célunk, hogy a dolgozóknak nagyobb megbecsülést nyújtsunk, a magyar vállalkozásokat pedig kevesebb teherrel versenyképesebbé tegyük – fogalmazott.
Hangsúlyozta: a Fidesz-frakció fontosnak tartja, hogy egy nagy bérmegállapodás szülessen a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseletei között, amely több évre kiszámítható és jelentős béremelést garantál a versenyszféra dolgozóinak.
Különösen fontosnak tartotta a minimálbér további és jelentős emelését, mert – mint mondta – 750 ezer magyar munkavállaló a versenyszférában minimálbért keres. Hozzátette: a polgári kormányzás óta minden évben volt minimálbéremelés, amelynek köszönhetően hat év alatt a minimálbér 51 százalékkal emelkedett.
Halász János kitért arra is, hogy a közszférában is folytatódnak a béremelések, így 2017-ben tovább nő a rendőrök, a katonák, a pedagógusok, az ápolók, a szakorvosok, a felsőoktatási, a szociális, a kulturális és a megyei kormányhivatali dolgozók bére.
Ismertetése szerint az egészségügyi szakdolgozók bére az idei 26 százalékos emelés után jövő novemberben újabb 12 százalékkal nő, és 2019-re átlagosan 65 százalékos béremelés valósul meg kb. 78 ezer szakdolgozónál, amelyre 2017 végéig 100 milliárd forintot fordítanak. Emellett – folytatta – a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek alapbére az idei emelés után jövőre újabb 100 ezer forinttal nő.
A rendvédelmi dolgozók béremeléséről elmondta: a tavalyi 30 százalékos és az idei 5 százalékos növekedés után 2017-ben és 2018-ban újabb 5-5 százalékos emelés következik, amely 80-90 ezer embert érint.
Halász János beszámolt a 175 pedagógust érintő béremelési programról is, amelynek köszönhetően 2013 és 2017 között 50 százalékkal emelkedik a tanárok bére, valamint kitért a középfokú végzettségű kisgyermeknevelők és az oktatást-nevelést segítő dolgozók bérrendezésére is.
Közölte: a szociális ágazatban dolgozók bérpótlékára és bérkiegészítésére eddig 60 milliárd forintot fordítottak, jövőre pedig további bérrendezés várható, amelyre 7,5 milliárd forintot biztosít a 2017-es költségvetés. Elmondta: a kormányhivatalok megyei szintjén foglalkoztatottaknál jövő január 1-jétől 30 százalékos béremelés valósul meg és folytatódik a felsőoktatásban és a kulturális szférában dolgozók, illetve az adóhatóság dolgozóinak béremelése is.