Egyértelműen eltolódott a hangsúly a motorvonatok irányába a mozdonyok és IC-kocsik felől, ez az egyik fontos tanulsága a tegnap zárult berlini InnoTrans 2016 vasúti járműipari szakkiállításnak. Ennek nyilván több oka is van, az egyik, hogy az Európai Unió közlekedésfejlesztési irányelvei támogatandónak ítélik a személyszállítást, miközben a piacra bízzák a vasúti árufuvarozás eszközállományának fejlesztését.
Ennek következtében az egyes operátorok – mint hazánkban a MÁV-Start – csak akkor részesülhetnek közösségi pénzből, ha kizárólag személyszállításra alkalmas motorvonatot vásárolnak, míg a mozdonyok és IC-kocsik beszerzéséhez nemzeti forrásokat kell igénybe venniük. E támogatási rendszer nyomán fel is élénkült a vasúti járművek piaca az unióban.
Ha így tekintünk az InnoTrans 2016 kínálatára, szembetűnik, hogy a legfontosabb újdonságok a motorvonatok közt jelentek meg. Idesorolható a Stadler nagy sebességű, alacsony padlós motorvonata, az Euro City 250, amit a szolgáltató, vagyis a svájci SBB Giruno névre keresztelt. A városi és nagyvasúti szegmens határvidékéről a CityLink fantázianevű tramtraint (villamosvonat) állították ki. Érdekessége, hogy míg a városban áramszedővel működik, addig dízelmotorja segítségével olyan nagyvasúti pályán is képes közlekedni, amelyet nem villamosítottak.

Ehhez hasonló villamost szerezhet be Szeged
Magyar szempontból érdekes, hogy éppen ilyen járművekre lesz szükség a Szeged–Hódmezővásárhely tramtrainprojekt megvalósítására. A Siemens a Mireo motorvonatot mutatta be, amely az előbb említett FLIRT versenytársa lehet a regionális szegmensben. A Giruno ellenfeleként pedig a TCDD török vasúttársaságnak készülő Velaro Turkey nagy sebességű motorvonatot állították ki a németek.
Az idei kiállítás másik szembetűnő sajátossága, hogy megerősödtek a korábban második vonalhoz sorolt gyártók, míg a hagyományos iparági szereplők közül többen visszafogott teljesítménnyel vétették észre magukat. Jellemző adalék, hogy az InnoTrans 2016 legtöbb újdonságot bemutató két szereplője a svájci Stadler és a hazai pályán versenyző Siemens voltak: mindkét cég hat-hat világpremiert mutatott be az érdeklődőknek.
Nagy érdeklődés kísérte emellett a lengyel Pesa, a cseh Skoda és a horvát Koncar szereplését, korábban ezek a nevek nem versenyezhettek a járműipar hagyományos óriásaival.
Ezzel szemben az Alstom csak egy kísérleti jellegű, nulla emissziós, üzemanyagcellás motorvonatot állított ki, míg a Bombardier egyetlen járművet sem tett ki a szabadtéri vágányokra.