Generációról generációra változnak azok a képességek, amelyekre a fiatal vállalkozóknak szükségük van – mondta el lapunk kérdésére Kállay László, a Budapesti Corvinus Egyetem Kis- és Középvállalkozási Tanszék vezetője, a konferencia egyik előadója. Akik most érkeznek a munkaerőpiacra, azok már a piacgazdaság körülményei közé születtek, és az határozza meg a helyzetüket, hogy a globális versenyben kell megállniuk a helyüket. Nem csoda, hogy nem nő a fiatalok vállalkozókedve: 62 százalékuk egyáltalán nem kíván saját vállalkozást indítani, ötödüket a várható nehézségek tántorítják el.
Megfigyelhető az a tendencia, hogy akik vállalkoznak, azok sem az egyetem után vágnak bele, hanem előbb munkatapasztalatot szereznek. De azoknak sem egyenes az útjuk, mondta a professzor, akik olyan családba születtek, amelyek többnyire a 90-es évek elején kezdtek vállalkozásba, és amelyek esetében éppen most esedékes a generációváltás. Bármelyik esetet nézzük, mondta Kállay László, sok a menedzsmentprobléma, amelyek megoldására nincs jobb mód, mint a tanulás.
Molnár László, Újbuda alpolgármestere elmondta, hogy az önkormányzat mint a NewGenerationSkills projekt vezető partnere az ifjú korosztály képességeinek fejlesztésére fókuszál, amely – a nemzetközi együttműködés révén – az egész Duna-régióban üzleti potenciált szabadít fel. A több mint kétmillió eurós költségvetési keretet az Interreg uniós pályázati forrás biztosítja. A tegnapi konferencián Magyarország, Szlovénia, Románia, Csehország, Bulgária, Szerbia és Ausztria partnerei vettek részt.

Az egyik generáció átadja a másiknak a tapasztalatait
Az alpolgármester azt mondta, hogy nagy felelősséget és kihívást jelent Újbuda számára, hogy vezető partnerként vesz részt az együttműködésben. Szakembereik határozták meg a projekt kereteit és működési modelljét. Az innovációs terület speciális szegmenseiben, az új szociális és üzleti megoldásokon dolgoznak együtt a projekt partnerei. A szociális újító megoldások – szemben a klasszikus kutatás-fejlesztési tevékenységekkel – jelenleg még kevésbé ismertek és elterjedtek, ám fontos közösségi célt, a társadalmi haladást szolgálják.
A programban részt vevő önkormányzatok és a szakmai irányokat képviselő partnerintézmények a fiatalokban rejlő üzleti, vállalkozói és kreatív, innovációs potenciál, valamint az önálló boldogulást segítő készségeik fejlesztése mellett kötelezték el magukat. Mindezt annak érdekében, hogy az új generáció sikeresen vegye az oktatásból a munka világába történő átmenet akadályait, képes legyen munkát teremteni és találni magának.
A pályázati konzorcium a megszokottnál hatékonyabb, széles körben működő módszert kíván kifejleszteni és alkalmazni, majd hosszabb távon is a fiatalok szolgálatába állítani.
A NewGenerationSkills projekt nyitókonferenciáján hét ország tizenkét partnerszervezete vett részt az újbudai önkormányzat mint vezető partner szervezésében és irányítása mellett. A január elején indult projekt időtartama két és fél év, a megvalósítási időszakra több mint 2,1 millió eurós keretösszeg áll rendelkezésre.