A hivatalos kimutatások szerint tavasszal mintegy háromszázezer korlátolt felelősségű társaság (kft.) működött az országban, ezeknél a vállalkozásoknál kellett figyelni a polgári jog egyik új szabályára. A rendelkezés ugyanis kötelezővé tette, hogy a kft.-k legalább hárommillió forintra emeljék fel törzstőkéjüket – az új passzus persze csak azoknak a cégeknek adott feladatot, ahol az összeg ennél kisebb volt.
Az érintettek három lehetőség közül választhattak: növelik törzstőkéjüket, vagy átalakulnak és más vállalkozási formában folytatják gazdasági tevékenységüket, esetleg megszűnnek. A kitételek között szerepelt, hogy a döntést 2017. március 15-éig meg kellett hozniuk a kft.-knek, a változásbejegyzési kérelmeket pedig – főszabály szerint – április 14-ig kellett benyújtani a cégbíróságra.
Ha valamely vállalkozás nem lépett, azt kockáztatta, hogy a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást indít ellene, majd megszűntnek nyilvánítja és elrendeli a kényszertörlési folyamat megkezdését.
Mint a Magyar Idők az Országos Bírósági Hivataltól (OBH) megtudta, a kötelezettségnek számos gazdasági szereplő nem tett eleget. Májusban kétezer kft. ellen indult az alacsony törzstőke miatt törvényességi felügyeleti eljárás, júniusban újabb 2500 cég ügye került napirendre, ahogy júliusban is megközelítette a kétezret az újonnan megkezdett procedúrák száma.

Ha a kényszertörlés elkezdődik, a cég nem folytathatja tevékenységét
– A bíróságok továbbra is ütemezve indítják a törvényességi felügyeleti eljárásokat – közölték az OBH-nál, megjegyezve ugyanakkor, hogy a kft.-ktől folyamatosan érkeznek a tőkeemelés bejegyzése iránti kérelmek, így napról napra zsugorodik a tőkehiányos társaságok tábora. Augusztus végén az országban ezzel együtt is majdnem 22 ezer olyan kft.-t tartottak nyilván, amelyeknél a bejegyzett törzstőke nem érte el a hárommillió forint törvényi minimumot, és nem zajlott ellenük kényszertörlés, felszámolás vagy végelszámolás.
A tudnivalók kapcsán érdemes kiemelni a bírósági hivatal egy korábbi közlését. Eszerint amennyiben az érintett korlátolt felelősségű társaságok a törvényességi felügyeleti eljárás megkezdése előtt, vagy az ilyen eljárás alatt meghozzák a szükséges döntést a törzstőke felemeléséről, illetve a megszűnésről, esetleg az átalakulásról, s be is nyújtják a változásbejegyzési kérelmet, a bíróság nem indítja el a procedúrát, vagy ha korábban már elindította, akkor megszünteti azt.
Érdemes tudni emellett azt is: ha a hiány pótlása elmarad és így a kényszertörlés elindul, a társaság már nem folytathat gazdasági tevékenységet, a cég neve kiegészül a „kényszertörlés alatt” toldattal, a vállalkozás esetleges hitelezői pedig bejelenthetik követeléseiket, végül a társaságot a bíróság hivatalból törli a cégjegyzékből.