A közlekedési kormányzat már megrendelte a Szeged–Szabadka és Szeged–Békéscsaba tram-train vonalszakaszok megvalósíthatósági tanulmányát, és zajlik a meglévő tervek felülvizsgálata és a kivitelezés előkészítése – közölte kérdésünkre az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A megvalósíthatósági tanulmányhoz szükséges előzetes terveket a Szerb Köztársaság átadta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. részére. A Szeged–Szabadka szakasz költségtervet és közgazdasági számításokat tartalmazó változatelemzése hamarosan rendelkezésre áll majd, miközben a Szeged–Békéscsaba szakasz teljes körű vizsgálata már megtörtént.
A tervek finanszírozására az IKOP 3.2 uniós forrás áll rendelkezésre. A Szeged–Hódmezővásárhely tram-train megvalósítására részben az IKOP 3.2, részben hazai forrásból történik. Az utóbbi szakasz kivitelezése a tervek szerint halad: Hódmezővásárhelyen 3,6 kilométer egyvágányú városi villamosvonal épül öt megállóhellyel és végállomással. A projekt része a villamospálya, -megállóhelyek, kapcsolódó útburkolat, parkolók, közúti csomópontok kiépítése. Ezen a szakaszon kiépül a 600 voltos felsővezeték-hálózat, beleértve az áramátalakítót is. Szegeden villamosvonal épül a Szeged 1-es villamosvonal Rókus megállóhely és a 135-ös vasútvonal között. A projekt része a villamos végállomás vágányainak az átalakítása, továbbá ezen a szakaszon a felsővezeték-hálózat átalakítása.
A nagyvasúti munkák is a tervezett ütemben haladnak. Szeged–Hódmezővásárhely (135-ös vasútvonal), valamint Szentes–Hódmezővásárhely (130-as vasútvonal) közötti vonalszakaszok teljes vágányzár melletti kivitelezése áprilisban megkezdődött. A teljes vágányzár a 135-ös vonalon jövő áprilisig tart, a 130-as vonalon már befejeződött. Szeged Rendező pályaudvaron a járműtelep kiépítésére a közbeszerzési ajánlati felhívás megjelent, a teljes projekt befejezése 2020. év végére várható.
Lázár János, a beruházásért felelős kormánybiztos a napokban azt nyilatkozta, hogy az összesen 71 milliárd forintos projekt részeként 8+4 Stadler gyártmányú dízel-elektromos hibrid szerelvény készül a gyártó spanyolországi üzemében, az első példányok megérkezése után, 2020 közepén megindulhat a próbaüzem.