A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 39 138,95 ponton zárta az évet, így a BUX index 238,36 ponttal, 0,61 százalékkal gyengült a 39 377,31 pontos tavalyi záróértékéhez képest. Mint az a távirati iroda áttekintéséből kiderül, a tőzsde forgalma viszont emelkedett, az azonnali piac éves forgalma 2018-ban 2791,12 milliárd forint volt, míg 2017-ben 2690,5 milliárd forintot tett ki. A BUX index idén is rekordot döntött, január 23-án, 41 516 ponton érte el eddigi legmagasabb záróértékét. A vezető részvények 2018-ban vegyesen teljesítettek.
Éves szinten a legnagyobb mértékben, 5,32 százalékkal az OTP árfolyama emelkedett, pénteken 11 290 forinton fejezte be a kereskedést. A részvény árfolyama az utolsó hónapban többször is megdöntötte történelmi csúcsát, elsőként december 4-én, amikor 11 810 forintra erősödött, majd december 5-én, amikor a bankpapír árfolyama elérte a 11 850 forintot.
A Mol-részvények árfolyama egy év alatt 2,43 százalékkal erősödött, az év utolsó kereskedési napján 3078 forinton zárt. A Magyar Telekom-részvények ára az előző évhez képest 3,93 százalékkal gyengült, a papír pénteken 440 forinton fejezte be a kereskedést. A Richter árfolyama egy év alatt 19,91 százalékkal csökkent, pénteken 5430 forinton zárt. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3772,99 ponton zárt pénteken az év utolsó kereskedési napján, így egy év alatt 526,14 ponttal, 12,24 százalékkal gyengült.
Holnaptól módosul a BÉT részvénykategóriáinak feltételrendszere. A változások értelmében a belépési küszöb a standard kategóriába az lesz, hogy a vállalat árfolyamértéke elérje a 250 millió forintot. Emellett legalább tízszázalékos közkézhányad szükséges, vagy százmillió forint értékű papír forogjon közkézen, vagy a vállalatnak legalább száz tulajdonossal kell rendelkeznie, és további feltétel, hogy az adott vállalatnak legalább egy lezárt üzleti éve legyen.
Megszűnik az eddigi kettős rendszer, amelyben más kritériumok voltak érvényben a bevezetésekre és mások a kategória-felülvizsgálatokra. Ezt követően az árfolyamérték és közkézhányad-minimumok folyamatos fenntartását ellenőrzi majd a BÉT, féléves felülvizsgálatokkal.