Tárgyal a kormány az induló vállalkozásoknak nyújtandó támogatási rendszer átalakításáról, elképzelhető, hogy az erre a célra szánt keretösszeg is nagyobb lehet – értesült a Magyar Idők. Jelenleg több konstrukcióból válogathatnak a vállalkozó szelleműek. Egyfelől az állástalanok kaphatnak pénzt a cég beindítására a megyei kormányhivatalokon keresztül, másfelől pedig európai uniós pénzekből is fejleszthetnek. Úgy tudjuk, döntés még nem született, de valószínűsíthető, hogy egy kombinált támogatási forma valósul meg részben visszatérítendő, részben vissza nem térítendő támogatás formájában.
A kezdő, elsősorban mikro- és kisvállalkozóknak nyújtandó, jelenleg átlagosan 3 millió forintos támogatás is megemelkedhet legalább 5, de akár 10 millió forintra is. A tervekkel kapcsolatban kerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot is, ahol azt közölték, még nem született döntés a rendszer átalakításáról, tárgyal róla a tárca, valamint a kormány. Bővebb tájékoztatást későbbre ígértek.

Többen juthatnak álláshoz a konstrukció segítségével
Jelentős uniós pénzekből, már kiírt pályázatok segítségével vállalkozhatnak a fiatalok, mintegy 2,9 milliárd forintos keretből. A konstrukció az Ifjúsági garancia program része, és a 18–25 éves, egyéni vagy mikro-, kisvállalkozás indítására felkészített fiatalok vállalkozásaihoz ad támogatást a kevésbé fejlett régiókban. A pályázaton legfeljebb 3 millió forint, vissza nem térítendő európai uniós támogatás nyerhető el. A tender révén a régiónként kiválasztott, az üzleti készségfejlesztésben tapasztalt szervezetek által megvalósítandó felkészítő programokba bevont fiatalok megszerezhetik a vállalkozásindításhoz szükséges kompetenciákat.
A közép-magyarországi régió vállalkozószellemű fiataljai is pályázhatnak a Vállalkozz itthon, fiatal! elnevezésű programban. Feltétel, hogy a pályázó az Ifjúsági garancia rendszer regisztrált alanya legyen, tehát olyan, aki a programba bevonással párhuzamosan a megyei kormányhivatalnál vagy a járási hivataloknál álláskereső, vagy olyan, aki nem vesz részt oktatásban és nem is dolgozik. Ebben az esetben 10 százalék önerővel 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatás nyerhető el.