A következő hat hétben napi negyven-ötven járatot töröl a Ryanair. A dublini székhelyű légitársaság hétvégi bejelentésében a lépést azzal indokolta, hogy ezáltal csökkentheti a késések számát és mértékét.
Amellett, hogy az ügyfelek elnézését kérték, töredelmesen bevallották: valami gond akadt a pilóták szabadságolási rendszerében és igyekeznek kijavítani a hibát. Vagyis azért kellett a járattörléshez folyamodnia az ír fapadosnak, mert túl sok pilótája ment egyszerre szabadságra.
A közösségi oldalán a vállalat úgy fogalmazott, hogy a járatoknak összesen kevesebb mint 2 százalékát érinti a módosítás, de a hét végén a jelzettnél több utat törölt. Ez szombaton 80, vasárnap pedig 82 utat jelentett, köztük a vasárnapi Barcelona–Budapest járatot (oda és vissza) a társaság honlapjának tanúsága szerint. Egyfelől innen lehet tájékozódni, de a cég a törlésről szóló e-mailt is küld az ügyfeleinek arra a címre, amellyel a foglalás történt. Ezért azt tanácsolják, hogy az utasok ezt a postafiókjukat ellenőrizzék.

Az ír légitársaságnak túl sok pilótája vett ki egyszerre pihenőnapokat
A vasárnapi állás szerint szeptember 20-ig, a szerdát is beleértve, rendezte át a társaság a menetrendet. A Budapestet érintő járatok közül ma a 3717-es, szerdán pedig a 8445-ös londoni esik ki. A törölt járatok keddi listáján nem szerepel a magyar főváros, ahonnan egyébként 26 célállomásra küld gépeket a Ryanair Európa-szerte, városonként heti 1–20 alkalommal.
A hétvégéhez képest valóban jobb a társaság járattörlési előrejelzése szerdáig: ma 56, holnap 55, szerdán pedig 53 gép utasainak – a Bloomberg hírügynökség becslése szerint 300-380 ezernek – kell más megoldást találniuk. Az egyik lehetőség a befizetett pénz visszakérése, a másik a jegy átfoglalása másik járatra. Utóbbi választásakor a társaság lemond az ilyenkor normál esetben kért 40 eurós pótdíjról.