Álláshely – Lehetőség mindenkinek címmel kezdődött tegnap Budapesten az a kétnapos állásbörze, amelynek célja, hogy bemutatkozhassanak az álláskeresőknek az elsősorban a kis- és közepes vállalkozások. A rendezvényen már a megnyitó után szép számmal voltak érdeklődők. Több résztvevőt is kérdeztünk lehetőségeikről, kilátásaikról. Az egyikük lapunknak arról beszélt, hogy ugyan van állása, de a hamarosan diplomázó főiskolás gyermekének keres lehetőséget.
Elmondása szerint nem könnyű a helyzet, mivel kevés gyakorlati tapasztalatot szerzett gyermeke az egyetemen, sok munkahelyen pedig éppen ezeket az ismereteket kérik számon az állásinterjún. Egy középkorú hölgy magának keresett állást, ugyan van munkája az állami szférában, de váltana. Célja elsősorban az, hogy a későbbiekben saját vállalkozást indítson, de az induláshoz még szüksége lenne pénzre.
A vállalkozni vágyók számíthatnak szakértői segítségre, mivel nemcsak az állást kínálók, de HR-tanácsadók, vállalkozásindítással foglalkozó szakemberek is részt vesznek az eseményen. Az Országos Foglalkoztatási Nonprofit Kft.-nél érdeklődhetnek azok a fiatalok, akik a hárommillió forintos uniós, vissza nem térítendő támogatásból indítanának vállalkozást, de felvilágosítást kaphatnak a többi, foglalkoztatottságot ösztönző kormányzati és uniós programról is a résztvevők. Nem csupán a kis- és közepes vállalkozások képviseltetik magukat a rendezvényen, de nagyvállalatok is toboroznak. Emellett jelen vannak pénzintézetek, biztosítók, valamint munkaerő-kölcsönző, munkaközvetítő cégek is. Az állásbörzét még ma látogathatják az érdeklődők.
A börzét a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) közösen szervezte. Kiss Zoltán, a kamara elnöke a megnyitón elmondta: Magyarországon az álláshelyek több mint 70 százalékát a kkv-szektor nyújtja, ezzel meghaladjuk az uniós 67 százalékos átlagot. Az állásbörzén ezért is támogatják kiemelten a kkv-kat, a munkát keresők pedig segítséget kaphatnak többek közt önéletrajzuk elkészítéséhez, de az előadásokon tippeket is kaphatnak a felkészüléshez az állásinterjúra.
Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke arra emlékeztetett, hogy hazánkban példátlanul magas az önfoglalkoztató vállalkozások körében az alkalmazott foglalkoztatása, az ilyen cégek közel fele vesz fel munkaerőt, szemben az EU 28 százalékos átlagával. A kkv-k az első negyedévben 73 százalékban járultak hozzá a foglalkoztatottak számának emelkedéséhez. Szalai Piroska felidézte: az uniós tagországok 2010 és 2020 között megfogalmazott célkitűzése az volt, hogy az évtized végére a 20 és 64 év közötti munkavállalók 75 százaléka dolgozzon. Magyarországon 2015-ben ez az arány már 69 százalék volt, ezért várhatóan hazánk képes lesz teljesíteni a vállalásokat. A kuratóriumi elnök hozzátette: az elmúlt években kilenc százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma az említett korosztályon belül.