A hitelezés újra beindult Magyarországon, a vállalati hitelek terén az öt-tíz százalékos éves növekedés, a lakossági hiteleknél pedig három százalék körüli éves növekedés fenntarthatóan megjelent – mondta Pleschinger Gyula, a monetáris tanács tagja a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A távirati iroda tudósítása szerint emlékeztetett: a válságot követően óriási visszaesés következett be a hitelezésben, a bankok is szigorítottak, így gyakorlatilag leállt a hitelezés. Azóta azonban a jegybank intézkedéseivel oldódtak a korlátok, a bankok is enyhítettek a feltételeiken, a kedvező konstrukciók meghozták a cégek és lassan a lakosság kedvét is. A lakossági hitelezést a kormányzati lakásépítési programok is segítették. Mindezek együtt eredményezték azt, hogy a hitelezés újra beindult.
A növekedési hitelprogram (nhp) lezárását követően a jegybanknak már a piaci hitelprogramja működik, amiben a bankokat a kamatkockázat egy részének átvállalásával támogatják. Elindult az árverseny a bankok között, a program iránt jelentős a banki érdeklődés – jelezte, hozzátéve: hitelkínálati oldalról nem lesz akadálya annak, hogy a hitelezés növekedése változatlan dinamikával folytatódjon.
Kitért arra, hogy a fiskális és a monetáris politika együtt haladt, így 2010-hez képest minden makromutatót illetően kedvező változást értek el. Ezt igazolták vissza a befektetői, hitelminősítői vélemények. A jegybank tevékenységére az első évekbeli kritikák után ma már nem hallani bírálatot, a nem konvencionálisnak vagy unortodoxnak nevezett eszközök más jegybankok gyakorlatában is bevetté váltak, így teljesen polgárjogot nyertek – húzta alá.
A jegybank 2012-től indított masszív lazítási programot, felismerve, hogy a megszorításokon alapuló válságkezelés zsákutcát jelent. Ennek az eredménye lett, hogy már 0,9 százalékos az alapkamat, és a bankközi kamatok nulla százalék körül mozognak. Hozzátette: a piaci várakozások szerint 2018 végéig a bankközi kamatok sem fognak mozdulni, és konszenzus van abban is, hogy 2019 második féléve előtt nem emelkedhet az alapkamat sem.
A pénzügyi stabilitás terén is számos eredményt értek el, amelyek jó eséllyel megelőzik egy következő pénzügyi válság vagy bankválság lehetőségét. Nem fenyeget az sem, hogy a lakosság túlzottan eladósodik – mondta. Az MNB növekedésösztönző programjai – közöttük az nhp – jelentősen hozzájárultak a gazdasági növekedéshez, becsléseik szerint a gazdasági növekedés durván felét adta a jegybank közreműködése – magyarázta.
Idén markáns, négy százalék fölötti GDP-növekedésre számítanak, majd a következő években a növekedés az uniós szintre csökken, így a felzárkózás az unió magországainak gazdaságaihoz le fog lassulni.
Hozzátette: az új ipari forradalom, a robotizáció azonban hihetetlen lehetőségeket jelent Magyarországnak.