Vida József hangsúlyozta: a közgyűlésen a takarékok 99,5 százalékos részvétele mellett fogadták el az új ötéves stratégiát, amely szerint a 2018 januárjától érvényes struktúrában a Takarékbank, a központi kereskedelmi bank és a jelzálogbank, valamint 12 erős, regionális takarék lesz az alapja a szövetkezeti munkának. Ehhez csatlakoznak a Takarékbank irányítása mellett a faktorálással, lízinggel, alapkezeléssel és egyéb kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó leányvállalatok.
A stratégia kialakításában az összes takarékszövetkezet részt vett, a meglévő jogszabályokba való beillesztését a postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásért felelős kormánybiztosság segítette – hangsúlyozta Vida József.
Az elnök-vezérigazgató szerint az új integráció a kétszintű magyar bankrendszer harmincéves történetének legjelentősebb átalakítása. Az integrációt a gazdasági környezet elvárásai kényszerítették ki, valamint a banki kamatok alacsony szintje, amire csak jól szervezett, átgondolt, racionális választ lehet adni – mondta.
Hozzátette, a takarékok megértették a változást, ami a bankrendszerben informatikai fronton történik és mindent megtesznek azért, hogy elvigyék a vidéki emberekhez a nagyvárosokban elérhető digitális innovációkat. A 10 ezer lakos alatti településeken így megvalósulhat a digitális világ, a postai és takarékszolgáltatások összhangja – mutatott rá Vida József.