A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint októberben az áruexport euróban számított értéke 6,5, az importé 9,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Az export értéke a legmagasabb a második fél évben, és 9,2 százalékkal több az előző havinál, az import októberi értéke először lépte át a 9 milliárd eurót, és 9,0 százalékkal több az előző havinál. A külkereskedelmi többlet 232 millió euróval csökkent tavaly októberhez képest, 293 millió euró volt. Az első tíz hónapban 5,154 milliárd euró volt az exporttöbblet, 1,671 milliárd euróval kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában
Nyeste Orsolya, az Erste Bank makrogazdasági elemzője mindenképpen kedvezőnek tartja, hogy a korábbi hónapok haloványabb teljesítménye után az export viszonylag jelentős ütemben nőtt októberben.
Az Erste Bank elemzői továbbra is a külkereskedelmi mérleg többletének lassú csökkenését prognosztizálják. Az export kilátásai a globális növekedés lassulásától való félelmek miatt némileg bizonytalanabbá váltak. Ugyanakkor az import növekedési üteme továbbra is magas marad, hiszen a gazdaság növekedésének hajtóereje a belső kereslet maradhat 2019-ben is.
Horváth András, a Takarékbank elemzője az import dinamikus növekedését döntően a kirobbanó beruházási dinamikával magyarázta, hozzátéve, hogy a fogyasztás is növeli. A külkereskedelmi többletet az olajárak volatilitása is csökkentette, azonban az olajárak ismételt csökkenése a következő hónapokban javíthatja a cserearányt – tette hozzá.
A jövőre nézve 2019-re 6,5 milliárd eurós külkereskedelmi többlettel számolnak a Takarékbankban. A kereskedelmi háborúk fokozódása és az európai konjunktúra érezhető lassulása ugyanakkor kockázatot jelenthet.
A tartósan magas külkereskedelmi többletnek köszönhetően a folyó fizetési mérleg és a külső finanszírozási képesség is tartósan többletet mutathat, ami hozzájárul a külső adósságok és így a külső sérülékenység meredek csökkenéséhez, 2019 végére pedig a hazai gazdaság nettó külső hitelezővé válhat, amit az uniós forráslehívások gyorsulása is támogat – áll az elemzésükben.