Bár lassan, de évről évre nő a hazai libahúsfogyasztás, a Márton-napi vacsorák mellett pedig egyre többször kerül a karácsonyi asztalra is a nemes szárnyasból. A GfK piackutató intézet Magyar Időknek készített elemzése szerint karácsony közeledtével számottevően nőhet a friss pulyka-, kacsa- és libahúsból megvásárolt árumennyiség a boltokban. Érdekes adat, hogy a háztartások az egész évben megvásárolt pulykahús 13, a kacsahús 16, a libahús 22 százalékát decemberben szerezték be tavaly. A libabeszerzés év végi aránya például két évvel ezelőtt még csak 10 százalékos volt. A GfK szerint mostanra éves szinten a friss halra kiadott összeg 37 százaléka, míg a családi kasszából friss libahúsra költött pénz 21 százaléka decemberben jelenik meg a bolti nyugtákon.

Már nem ritka a nemes szárnyas az áruházak kínálatában
Szabó Miklós, a Baromfi Terméktanács elnökségi tagja, a Magyar Lúdszövetség elnöke lapunknak elmondta: a liba elsősorban a német ajkú területeken számít igazi ünnepi fogásnak, ahol a Márton-nap mellett karácsonykor sem hiányozhat az asztalról a libapecsenye. Az elmúlt években ugyanakkor az ünnepi időszakban érezhető volt az élénkülés a magyarországi piacon is, annak ellenére, hogy a libahús itthon még mindig a nehezebben megfizethető, prémium kategóriába tartozik. A magyar családok körében az utóbbi években nagyobb mértékben a kacsa iránti kereslet ugrott meg, megtudtuk: a lakosság már nemcsak kivételes alkalmakkor fogyaszt kacsát, hanem gyakorlatilag bármikor. – A téli időszakban a hús jellegéből adódóan emelkedik a szárnyas iránti kereslet, ahogy télen a sertésből is több fogy, mint a nyári melegben – emelte ki a szakember.
Az utóbbi időben a kínálat is változott, az ünnepek környékén a piacok mellett a legtöbb áruházláncban megtalálható a hentespultban a liba is, a kacsa pedig már megszokott része a hipermarketek termékpalettájának. Az idei egyébként egy szerencsétlenebb időszak a lúdszövetség elnöke szerint: a madárinfluenza-járvány miatt ugyanis az állomány egy részét le kellett vágni, emiatt csökkent a kínálat. Az árakra ugyanakkor nem volt hatással az intézkedés, az idei karácsonyi időszakban tehát tavalyhoz képest változatlan áron vásárolhatják meg a pecsenyének valót a fogyasztók. Változás az árakban csak a jövő év közepén várható – jelezte a szakértő. Itthon 26-27 millió pecsenyekacsát és 6-6,5 millió libát vágnak le évente. Utóbbinak közel 90 százaléka exportra megy, míg a húsuk miatt tartott kacsák 70-80 százaléka kerül a külpiacokra.