Támogatja azt a kormányzati döntést a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), amely szerint, 2017 január 1-je helyett csak 2020 elején történik meg a helyközi autóbuszos személyszállítási közszolgáltatás piacnyitása – mondta lapunk kérdésére Árvay Tivadar, az érdekképviselet szóvivője. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hozzájárult az egykori Volán-társaságokból megalakult közlekedési központok közszolgáltatási szerződéseinek a meghosszabbításához. Az, hogy a piacnyitás nem történik meg a jövő év elején, már korábban eldőlt, hiszen a szaktárcának ez év elején ki kellett volna írnia a közszolgáltatási pályázatokat. Lapunk kérdésére májusban a tárca azzal indokolta a halasztást, hogy a kormány nemzeti autóbuszgyártási stratégia kidolgozásáról döntött, és az új szempont figyelembevételével a hazai autóbuszos szolgáltatási piac hosszú távú jövőjét alapvetően meghatározó intézkedések átgondolt ütemezésére van szükség.

A nemzeti autóbuszgyártási stratégia célja, hogy a szolgáltatásra pályázók lehetőleg magyar járművekkel induljanak
A piacnyitás újratervezésére azonban nem csak a hazai buszgyártók helyzetbe hozása miatt volt szükség – mondta Árvay Tivadar. A kormányzati szervek elkészítették a liberalizáció feltételrendszerét tartalmazó dokumentumot, azonban ez nem tükrözte megfelelően a Wáberer György miniszterelnöki megbízott által képviselt elveket. Az üzletember miniszterelnöki megbízottként és az MKFE elnökeként azt javasolta, hogy a piacnyitás során az állam nyílt, minden közösségi közlekedési operátor számára lehetőséget biztosító pályázaton válassza ki a piac szereplőit, és a pályázat keretében a magyar tulajdonú magánvállalkozások aránya legalább 25 százalék legyen. Árvay Tivadar ehhez azt tette hozzá: biztosak benne, hogy az új szabályozás során érvényre jutnak a hazai kkv-k érdekei.
Lapunk kérdésére, hogy a fuvarozók figyelembe veszik-e a kormányzati kívánságot, hogy a kis- és középvállalkozások magyar gyártmányú járművekkel vegyenek részt a pályázatokon, az MKFE szóvivője azt mondta, az első számú szempont az, hogy a pályázati kiírások versenysemlegesek legyenek, és megfelelő hitellelhetőséggel párosulva meghozzák a vállalkozások beruházási kedvét. A cégek a legoptimálisabb döntést hozzák majd a piacon elérhető járművek beszerzése során; ha lesz elegendő mennyiségű, jó minőségű és versenyképes árú magyar autóbusz, akkor a választásuk magyar gyártmányú járműre eshet.