Duális képzés elindításáról állapodott meg a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrummal és két tagintézményével, az Eötvös Loránd és a Szily Kálmán szakgimnáziummal. A vállalat most épülő tanműhelyének kapacitása akár öt szakma gyakorlati ismereteinek oktatására is lehetőséget biztosít majd. A szeptembertől induló képzésben részt vevő fiatalok nemcsak munkahelyi tapasztalatokhoz jutnak, hanem állásajánlatot is kaphatnak a cégtől.

A tanműhelyben korszerű gépeken dolgozhatnak a diákok
A Knorr-Bremse Budapest tervei szerint a tanműhelyében szeptemberben 30 diák kezdheti meg tanulmányait duális képzésben. A résztvevők az említett intézmények gépi forgácsoló, CNC-gépkezelő, gépgyártás-technológiai technikus szakos tanulói közül kerülnek majd ki. Ez lesz Magyarország egyik legnagyobb és legjobban felszerelt üzemi tanműhelye, ahol a tanulói létszám 2019-re 60 főre emelkedhet, és a diákok további újabb szakmákban szerezhetnek szakképesítést és munkahelyi tapasztalatot.
– A gazdaság növekedésével jelentkező szakemberhiányt a hazai oktatás megerősítésével kell megoldanunk. A magyar kormány ezért örömmel támogat minden olyan kezdeményezést, amely itthon kínál képzést és szakmai karriert a tehetséges magyar fiataloknak – mondta Palkovics László államtitkár az aláírási alkalmával. Mint elmondta, a Knorr-Bremse Budapest a nemzetközi innováció élvonalához tartozó vállalat, ráadásul a gyártás és a fejlesztés egy helyen van, így a legkorszerűbb technológiákkal ismerkedhetnek meg a tanműhelyben tanulók.
A duális képzéssel a szakember-utánpótláson túl az a cél, hogy a Knorr-Bremse munkakultúrájával is megismerkedhessenek a diákok. – Azok a fiatalok, akik ma a szakközépiskolai képzést választják, jó eséllyel biztos megélhetéshez jutnak, miközben a továbbtanulás is nyitva áll előttük – hangsúlyozta Horváth Béla, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum főigazgatója.
A Knorr-Bremse Rail Systems Budapest húszéves magyarországi múltra tekinthet vissza. Folyamatos fejlődését annak köszönheti, hogy jól képzett szakembereire alapozva egyre több, magas hozzáadott értéket képviselő termékcsoportot és szolgáltatást tudott Magyarországra vonzani. Ahhoz, hogy a vállalat továbbra is növekedési pályán maradhasson, elsősorban a szakember-utánpótlás biztosítására van szüksége.