A beruházás bejelentésén szerdán Budapesten Szijjártó Péter közölte, hogy
a 181 munkavállalót foglalkoztató új üzem Európában egyedüliként fog elektromos autók akkumulátoraihoz rézfóliát gyártani.
A cég évente 2,2 millió jármű számára állítja elő a nélkülözhetetlen alkatrészt, amelyből várhatóan Kínába és az Egyesült Államokba is szállítanak – tette hozzá.
A miniszter szerint
belföldi keresletet is kielégíthet a tatabányai üzem, hiszen az Audi már megkezdte az elektromos motorok sorozatgyártását Magyarországon, és a BMW is árammal hajtott autók előállítására készül Debrecenben.

Szijjártó Péter: Tatabányára rövid időn belül már a harmadik nagy értékű befektetés érkezik, Dél-Korea pedig a legjelentősebb beruházók egyike Magyarországon
Fotó: MTI/Kovács Attila
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarországnak minél több hasonló beruházást kell az erős nemzetközi versenyben elnyernie, hogy az autóipar új korszakában is sikeres lehessen.
Az ágazat – mint mondta – a magyar ipari termelés 28,8 százalékát adja, termelési értéke tavaly meghaladta a 8100 milliárd forintot, ennek 91,7 százaléka külföldön talál vevőre. A politikus szerint
a magyar autóipari teljesítmény idén felülmúlhatja a tavalyi termelési rekordot.
Szijjártó Péter üdvözölte egyúttal, hogy Tatabányára rövid időn belül már a harmadik nagy értékű befektetés érkezik,
Dél-Korea pedig a legjelentősebb beruházók egyike Magyarországon.
A távol-keleti államba irányuló kivitel a tavalyi 500 millió dollárt követően már az idei első 8 hónapban meghaladta a 310 millió dollárt, a kereskedelmi forgalom pedig 54 százalékkal bővült tavalyhoz képest – közölte.
Bencsik János, a térség fideszes országgyűlési képviselője stratégiai áttörésnek nevezte a beruházást a Tatabánya-Környe ipari park történetében.
Az itt működő cégek sikerében a jól képzett magyar munkaerőnek is része van,
a beruházók pedig hozzájárulnak a térség fejlődéséhez – tette hozzá.
A Doosan Group európai elnöke közölte, hogy
az évi 50 ezer tonna gyártókapacitású üzem építése még idén elkezdődik, és várhatóan 2019 második felében ér véget.
Jongwoo Kim a beruházástól a cég piaci részesedésének bővülését várja, és arra számít, hogy a tatabányai gyár termékei iránt rohamosan fog nőni a kereslet a következő években.
A vállalat előrejelzése szerint – mint mondta – a rézfólia iránti 75 ezer tonnás éves kereslet az elektromos autózás fellendülésének köszönhetően 2025-re 955 ezer tonnára nőhet, a bővülés üteme tehát jelentős, megközelítheti az 50 százalékot évente.
Az 1896-ban alapított Doosan 2017-ben 17 milliárd dollár árbevételt ért el, 37 országban 38 ezer alkalmazottat foglalkoztat.