A napokban járt volna le a Volánbusz közbeszerzési eljárásának szállítási határideje, amelyben 180 csuklós autóbuszt rendelt, azonban egy biztonsági előírás változása miatt módosítani kellett a kiírást. Az augusztus végén megjelent módosítás értelmében a szállító továbbra is az Ikarus Egyedi Autóbuszgyártó Kft., amely az EvoBus Hungária Kereskedelmi Kft., a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. illetve a Scania Hungária Kft. előtt nyerte el az üzletet eredetileg 2016. október 27- én megjelent felhívás eredményeként.
A Volánbusz azért módosította a pályázati kiírást, mert augusztus 14-én lépett hatályba a fejlesztési tárca rendelete. A jogszabály olyan – a motortér tűzvédelmére vonatkozó – új, többletelőírást tartalmaz, amely az érintett autóbusz-kategóriára kötelező érvényű. A módosítás érintette a szállítási határidőt, amely „ezen szerződés aláírásától számított 240. nap”, vagyis 2018. április vége. A módosítás az árat is érinti, az automata tűzoltó készülék a buszok 85,4 millió forintos vételárát 86,3 millió forintra növelte. Így a 180 busz végül nem 15,372 milliárd, hanem 15,526 milliárd forintba kerül.
A lapunkat tájékoztató iparági forrás szerint a szerződés módosítása jól jön az Ikarus Egyedi Autóbuszgyártónak, amely a csuklós Modulo M168D típusú járművel nyerte el a pályázatot, de a produktumoknak csak egy részét tudta elkészíteni. Ennek részben az az oka, hogy a tervező Auto Rad Control (ARC) és az Egyedi között megromlott a kapcsolat, utóbbi saját tervezőkkel átterveztette a járművet, és ez a folyamat mostanában ért véget. A gyárat, amely hónapokon állt munka nélkül, újra fel kell tölteni szakemberekkel, ami nem könnyű a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben.

Próbaúton a Modulo M168D a fővárosban. A Volán járatai is megújulnak
Időközben a sajtóban több olyan cikk jelent meg, amely arra a következtetésre jutott, hogy a Nemzeti autóbuszgyártási program nem működik, mert hiába rendelt meg az állami tulajdonban lévő Volánbusz magyar járművet, ha azt nem tudja a hazai ipar legyártani. Ezzel szemben Vincze-Pap Sándor, a Magyar Autóbuszgyártók Szövetségének elnöke türelemre intett. Mint mondta, az említett megrendelés hosszú évek óta az első érvényes szerződés végszerelt csuklós buszokra – az utolsó sikeres szállítást 1993-ban teljesítette az Ikarus Budapesten –, nem csoda, hogy a magyar iparnak időbe telik, amíg kialakítja a gyártási infrastruktúrát. A magyar gazdaságpolitika csak az utóbbi években ismerte fel, hogy szükség van hazai gyártásra, az évtizedeken át tartó időszakban, amíg a hazai közlekedési vállalatok külföldi gyártású járműveket vásároltak, a honi ipar túlélési szintre állt be, és idő kell, amíg újra felépülnek a működő struktúrák – mondta az elnök.
2017 és 2019 között megközelítőleg kétezer új autóbuszt szerezhetnek be a Volán-társaságok a Nemzeti autóbuszgyártási cselekvési program részeként – mondta lapunknak korábban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A Nemzeti Autóbusz-beszerzési Bizottság márciusban elfogadta a Volán Buszpark Kft. – a Volán-társaságok járműbeszerzéseit lebonyolító szervezet – hároméves tervét, amely 1849 új jármű vásárlását irányozza elő; a beszerzés fedezetét a nemzetgazdasági tárca biztosítja. Ez azt jelenti, hogy Volán-társaságok idén 423, 2018-ban 533, 2019-ben 893 új autóbuszt vehetnek. A tervezett beszerzések 97 százaléka a hazai gyártók típusválasztékából kerül ki. A tavaly augusztusban létrejött autóbusz-beszerzési bizottság a magyar kormány részéről koordinálja azokat a járművásárlásokat, amelyek a hazai piacon állami forrásokból történnek.