Frissen kaszált, világoszöld fűvel borított hegyoldalak impozáns látványa tárul elénk, ahogy Csíkszereda felől felérünk a Gyimesi-hágóra, majd ereszkedünk le a Tatros völgyébe. A Wembley stadion gyepére hasonlító fűszőnyeget itt-ott egy-egy fa vagy kisebb erdősáv tarkítja, a távolban többfelé látni legelésző birkákat vagy teheneket, amelyek sokszor a meredekebb részeken is felkaptatnak.
Ahogy a szerpentines úton lejutunk a hegytetőről és haladunk tovább a 12A úton, elsőként Gyimesfelsőlokra érünk el. Az alig több mint háromezer lakosú csángó falu szinte színmagyar, lakói állattenyésztéssel, fakitermeléssel foglalkoznak. A településen több látnivaló is van, érdemes megtekinteni az Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumot, amely 1993-ban épült Berszán Lajos katolikus lelkipásztor munkájának köszönhetően. Emellett ellátogathatunk a település határában, a Széphavason egykoron álló Szent László-kápolna romjaihoz is.
A községben megtekinthetjük az 1942-ben a 32-es magyar határvadászoknak épült tiszti épületeket és kaszárnyákat, amelyeket most a román hadsereg használ.
Gyimesfelsőlok után Hargita megye utolsó települése, Gyimesközéplok következik, amelynek egyik legnagyobb látványossága a Borospataka völgyében kiépített egyedülálló falumúzeum, a Borospataki Skanzen panzió, amelynek a története csaknem másfél évtizedre nyúlik vissza. A Szász család még 2002-ben vásárolt meg egy nagyobb területet Borospatakán, ahol egy öreg ház és egy csűr árválkodott. Később a környéken felmérték a halálraítélt házakat: lefényképezték, lebontották az ingatlanokat, majd a fotók, valamint a számozás szerint visszaépítették azokat, de már a saját telkükön. A házakat kívül-belül hagyományosan tapasztották, és mind a tizenhárom hajlékot régi bútorokkal rendezték be. A telken így ma már egy apró falucska nőtte ki magát, a hegyoldalon szebbnél szebb parasztházak sorakoznak. A skanzenben legkevesebb 110 személynek tudnak szállást nyújtani.
Gyimesfelsőlok után Gyimesbükk a következő falu, amely a történelmi Erdély egyik legkeletibb települése. A község ma Bákó megye része, a régióhoz 1950-ben csatolták. Gyimesbükk bővelkedik a látnivalókban, itt találhatjuk a Rákóczi-vár romjait, alatta, néhány méterre az egykori román–magyar határtól áll a hajdani Magyar Királyi Államvasutak egyik legkeletibb, 30. számú vasúti őrháza, ahol vasúttörténeti kiállítás látható.
A Tatros völgyében nemcsak az épített látnivalók nyűgözik le a vendégeket, hanem a csodálatos táj és az emberek végtelen vendégszeretete is rabul ejtő. Megtörténhet, hogy rövid ismerkedés után egy csángó család a nyári, hegyi lakába invitál minket. Befogja a lovat a szekérbe, és már kezdődhet is a kilométereken át tartó, patakvölgyeket érintő utazás a fenyőfákkal borított hegyek közé.
Útközben a mosolygós helyiek integetnek, míg a lovaik a szekeret húzó patást köszöntik nyerítve. Amint elhagyjuk a lakott területeket, egyszeriben megnyugtató csend vesz körül minket, amit csak a patak csobogása és a madarak csicsergése tör meg időnként. Egy-egy birtok több tíz hektáros is lehet, ahol gombászhatunk, áfonyát szedhetünk, vagy éppen friss vizet ihatunk a helyi forrásból.
A nyári melegben, a hegyi levegőt folyamatosan beszippantva ezek is olyan jól esnek, mint más egyszerű dolgok: a szalonna, a kolbász, a házi sajt vagy akár a hagyma, amit a csángók szívesen kínálnak vendégeiknek.
Nekünk, a modern világban, a mókuskerékben folyamatosan őrlődő embereknek a gyimesi kirándulás egy testet-lelket felüdítő időutazás a múltba. Nagyszerűsége az egyszerűségben rejlik.