Az átlagos magyar vásárló 1,8 millió forintért vesz használt autót – áll a legnagyobb hirdetési portál összesítésében. Vajon miért vásárolnak a magyarok csaknem kétmillióért bizonytalan előéletű és állapotú használtat, ha kicsivel több mint kétmillióért nulla kilométeres, öt évig garanciális, korszerű gépkocsit is vehetnének? Ráadásul az újautó-piac legolcsóbb szegmensében a korábban egyeduralkodó francia–román Dacia versenytársat kapott a francia–orosz Lada személyében. A két, azonos géneket hordozó, de különböző módon fejlődő márka autói most a szemünk láttára versenyeznek a kispénzű magyar vásárlók kegyeiért.
A Dacia és a Lada modelljei egyaránt a Renault Clio műszaki alapjaira épülnek. A franciák a városi kisautóból kiindulva nagyobb, alsó-középkategóriás családi autót fejlesztettek, a céljuk az volt, hogy a lehető legtöbb meglévő alkatrészt használják fel. A Logan karosszéria alapvetően négyajtós, de készült belőle három- és ötajtós, valamint kombi is, a Dacia már a második generációnál tart. A Lada Granta ugyanerre a struktúrára épült, de az első kiadást vették alapul. Az autók belső kialakítása egyszerű és strapabíró, némileg a haszonjárművek belteréhez hasonlít.
Mindkét márka a kétmillió forintos kezdőárral igyekszik sokkolni a betérőt. Ezért alapmotorral szerelt, a kötelező közlekedésbiztonsági felszereltségű modelleket kapunk, de a legtöbb autós által igényelt légkondicionálóért és metálfényezésért magasabb csomagot kell vásárolni. A kétmillió így valójában inkább két és fél, ami egy-két extrával és forgalomba helyezéssel máris közelít a hárommillióhoz.
Ez azért már más helyzet: 2,6-2,8 millió forintért a használtautó-piacon is kapni viszonylag fiatal, keveset futott, józan felszereltségű és motorizáltságú gépkocsit a nevesebb gyártók műhelyéből. Ráadásul a Dacia alapmotorja meglehetősen erőtlen, a Lada utastere pedig inkább kisautós, négy átlagos méretű felnőtt számára több száz kilométeres útra nem ajánlott.
A Lada mindenesetre nem kezdett rosszul, néhány hónap alatt elérte az első évre célul kitűzött ezerdarabos forgalom felét. A Lada modellek középső, légkondicionálós felszereltségének ára, úgy tűnik, ma az igazi új autós minimum: a 2,75 milliós árcédula több Dacia-szalonban is megjelent mint a kiállított Logan-konfiguráció vételára.