Két nagy hitelminősítő is javított Magyarország adósbesorolásán idén, a Fitch Ratings még nyár elején, a Standard & Poor’s pedig nagyjából egy hónappal ezelőtt, és a várakozások szerint a Moody’s is hasonló döntést hozhat november 4-én. Közben pedig a Világgazdasági Fórum minapi kutatásából az derült ki: a versenyképesség terén hat helyet rontott az ország nemzetközi összehasonlításban. Tehát gyökeresen másképp látják az ország gazdasági helyzetét a hitelminősítők és a Davosban évente megrendezendő világgazdasági találkozó szervezője.
Az itteni vállalatok csak kisebb arányban végeznek magasabb hozzáadott értékű munkákat
Az eltérés a hitelminősítők és a versenyképességi listák értékelése között arra vezethető vissza, hogy az adósbesorolások készítői elsősorban a makrogazdasági mutatókat nézik, amelyek terén Magyarországon mára már egyértelmű javulás történt. Az elmúlt hat év során az államadósság növekedését sikerült lefékezni, a GDP-arányos mutató araszol lefelé, az államháztartási hiányokkal gyakorlatilag 2011 óta nincs probléma, sőt kellemes meglepetéseket okoznak, és az ország külső tartozásának a mértéke, így a kiszolgáltatottsága is meredeken csökkent.
A fejlődést a makrogazdaság terén a Világgazdasági Fórum is elismeri rangsorában, csakhogy náluk a kutatók ezenkívül még 11 másik pillért is figyelembe vesznek, amelyek esetében pedig már nem olyan egyértelmű a helyzet. Egy adott ország versenyképességét a következő kategóriák határozzák meg a Világgazdasági Fórum értelmezésében: makrogazdaság, intézmények, infrastruktúra, egészségügy és alapoktatás, felsőoktatás és szakoktatás, árupiac, munkaerőpiac, pénzpiaci fejlettség, technológiai fejlettség, piacméret, üzleti kifinomultság, innováció.
Bár a versenyképességi rangsorok sok valódi problémára mutatnak rá, érdemes azokat fenntartásokkal kezelni, hiszen módszertanuk alapja, hogy számos úgynevezett puha mutatót vesznek figyelembe, amelyek véleményeket tükröznek. Magyarország esetében ráadásul a Világgazdasági Fórum nem túl széles körben végzi el a kérdőíves felmérést, legutóbb nagyjából ötven vállalatvezetőt kérdeztek meg. Ezek pedig rendszerint épp azok a zömében külföldi nagyvállalatok, amelyek a legkevésbé értették, hogy miről szólt az elmúlt hat év gazdaságpolitikája, az úgynevezett stabilizáció, nem is beszélve arról, hogy a költségvetés konszolidációja is negatívan érinthette őket. Tovább árnyalja a képet az, hogy a másik nagy intézet, amely a versenyképességet méri, az IMD a nyár elején még arról számolt be elemzésben: két helyet lépett előre az ország. Az általuk használt módszertan a tényadatokat – amelyek terén vitathatatlan előrelépés történt – nagyobb arányban veszi figyelembe, ezért lehetséges a nagy eltérés a Világgazdasági Fórum rangsorához képest.
Összeszerelő üzemek országa lettünk
A módszertan vitathatósága ellenére érdemes a versenyképességi listák néhány megállapítására odafigyelni, hiszen azok rámutatnak, hol vannak az ország gyenge pontjai. A rangsorok többek között arra hívják fel a figyelmet, hogy a hazai cégek és az állam keveset áldoznak innovációra. Az itteni vállalatok csak kisebb arányban végeznek magasabb hozzáadott értékű munkákat, ami miatt a bérek és a termelékenység is alacsonyabb. A Világgazdasági Fórum listája szerint ebből a szempontból a vizsgált 138 ország közül a hazánk a nyolcvanadik.
Hogy az innováció miért lett mostohagyerek Magyarországon, annak több oka is van. György László, a Századvég Gazdaságkutató vezető közgazdásza szerint az egyik az, hogy az ország döntéshozói a rendszerváltás után pontatlanul mérték fel a lehetőségeket. Engedték megszűnni az olyan nagy múltú vállalatokat, mint például az Ikarus, miközben például a cseheknél a Skoda túlélt. Vannak, akik úgy gondolják, hogy más lehetőség nem volt, de a szakember szerint ez erősen kétséges.
A kilencvenes években a döntéshozók azt remélték, hogy a külföldi tőke majd pótolja a megszűnt munkahelyeket az országban, ehhez képest azonban úgy tűnik, hogy sokkal inkább „az összeszerelő üzemek országa lettünk”. A külföldi nagyvállalatoknak megéri az anyaországban tartani a magas hozzáadott értéket termelő tevékenységeket, amit az ottani gazdaságpolitikai döntéshozók el is várnak és ösztönöznek.
A versenyképességi rangsorok rendre kitérnek arra a gyengeségre is, hogy a magyar gazdaság összetétele és a kisvállalkozások állapota sok kívánnivalót hagy maga után. Csath Magdolna szerint az a probléma, hogy a gazdaság egysíkú: megfigyelhető egy uralkodó ágazat, a gépjárműipar, amely az exportnak is jelentős részét adja. Ha ezzel a szektorral a világpiacon bármi történik, akkor – kis túlzással – összedől az itteni ipar. A kisvállalatok pedig, miközben a munkavállalók nagyjából 75 százalékát foglalkoztatják, alacsony technológiai színvonalon dolgoznak, kevés a korszerű termék és szolgáltatás. Innovációra, új ötletekre nem költenek, hiszen nincs sem igény, sem lehetőség rá. Az adózásból ennek ellenére elég jelentős arányban veszik ki a részüket, tekintettel arra, hogy nem kapnak annyi adókedvezményt, mint a nagy nemzetközi cégek. Az MTA doktora szerint sokat segíthet, ha a jelenlegi uniós ciklus forrásainak 60 százalékát az ígéreteknek megfelelően a gazdasági szerkezet korszerűsítésére és a kisvállalati szektor versenyképességének javítására fordítja a kormány.
Az állami beavatkozás hátulütői
A legnagyobb visszahúzó erő a versenyképesség szempontjából Magyarország esetében több rangsor szerint is az állami intézményrendszer állapota. Ebben a tekintetben a 114. helyezést érte el az ország a Világgazdasági Fórumnál. A hazai vállalkozások helyzetbe hozását elősegítő intézkedések az elmúlt években sok esetben azzal jártak, hogy gyakorlatilag néhány nap alatt írtak át törvényeket a képviselők. Döntően ez az (persze a régiós viszonylatban jellemző bürokratikus akadályok mellett), ami miatt sokat romlott az ország megítélése az elmúlt időszakban.
– Egy nemzetközi befektető Magyarországon tárgyal a beruházásáról. Azon a hétvégén vagyunk, amikor a kormány elfogadja a szerencsejátékok piacát átszabó törvényt, de mondhatnánk akár a dohánypiacot is – mindegy a lényeg szempontjából. Látván, hogy ebben az országban akár egy hétvége alatt teljes iparágakat is átfazonírozhat az állam, a tőketulajdonos úgy dönt, hogy nem kockáztat, inkább más országba viszi a pénzét. A történet valódi eseményeken alapszik, és a beruházás szerencsés, vagy mára már lehet, hogy kevésbé szerencsés nyertese Lengyelország volt – érzékelteti egy példával Bod Péter Ákos közgazdász, az MTA doktora, hol kell keresni a bajokat. A hazai vállalkozások helyzetbe hozásának gondolatát még támogatni is lehetne a volt jegybankelnök szerint, de tudomásul kell venni: az állam beleavatkozásának versenyképességi ára van, mégpedig oly módon, hogy nem születnek meg fejlesztések. Szerinte egyébként versenyképesség szempontjából a másik probléma a magas állami újraelosztás, a GDP 50 százalékát szippantja be és fújja ki a költségvetés, ami óriási lehetőségeket rejt a hibázásra, a veszteségre és a korrupcióra.
A skandináv példa
A fentiek mellett az oktatás a másik olyan terület, ahol még nagy tartalékok lehetnek a versenyképesség javítására. Csaba László, az MTA doktora szerint ezen a téren a minőséggel van a baj, továbbá azzal, hogy a szakképzést a 2000-es évek elején gyakorlatilag felszámolták Magyarországon. A fejlett országokra jellemző tendencia az volt az elmúlt évtizedekben, hogy miközben nagymértékben csökkent a szakképzésben részt vevők száma, egyáltalán a kétkezi munka presztízse, egyre nagyobb tömegek célja lett diplomát szerezni. A növekvő igényhez az egyetemi-főiskolai oktatás kínálata is igazodott, ráadásul úgy, hogy közben az országban összességében nem növekedett, hanem jelentős mértékben csökkent az oktatásra fordított keretösszeg. Miközben vitathatatlanul megmaradtak a nagy elismertségnek örvendő intézmények – elég például a Semmelweis Egyetemre gondolni –, az oktatás színvonala sokat romlott. A skandináv országokra is jellemzők voltak a fenti tömegesedési folyamatok, ott azonban a szükséges forrásokat is a folyamatok mellé állították, illetve az innovációra is sokat költöttek, ez a magyarázata a CEU professzora szerint annak, hogy Svédország, Dánia kimagaslóan jól teljesít az oktatás terén. A közgazdász jó iránynak tartja azt, hogy sok év után jövőre végre érezhetően többet költ az ország oktatásra, de az 5 százalékos plusz hatását csekélynek tartja ahhoz képest, hogy 30 éve tart a források kivonása.
Összegzésképpen elmondható tehát, hogy meglehetősen ingoványos terület a versenyképesség pontszámai alapján összehasonlítani az országok teljesítményét, megítélését. Erre utal Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász is, amikor azt mondja, hogy termékeket és cégeket könnyű összemérni, de a nemzetgazdaságok áruinak csak bizonyos hányadát értékesítik az országhatárokon kívül, ami kétségessé teszi az egész mérhetőséget. Ezen a szemüvegen keresztül érdemes vizsgálni a rangsorokat és egyáltalán az ország gazdasági helyzetét, kilátásait, természetesen egy pillanatig sem állítva azt, hogy Magyarországon az állam működése jó, nincs korrupció, és alacsony bürokráciaszint mellett átlátható minden. Ahogy arra a szakértők is utaltak, a görbe tükröt nem érdemes összetörni, mert addig, ameddig nincs jobb, az is mutat valamit a valóságból.
