Gombamód szaporodnak a nyugdíjas-szövetkezetek, július elseje óta már több mint tíz, időseket foglalkoztató közösséget alapítottak országszerte. A nyilvános cégadatok szerint szinte az egész országban indultak már regionális szinten nyugdíjasokat foglalkoztató munkaközösségek.
Kováts Balázs, az országos lefedettségű Szomszédok ügyvezető igazgatója lapunk kérdésére elmondta: már több mint százra tehető azoknak az időseknek a száma, akik munkát vállaltak a szövetkezeti formában. A következő időszakban ugyanakkor jelentősen megugorhat a létszám, mivel a diákok helyett sok cég adhat megbízást idősek foglalkoztatására.
A Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet három regionális irodája már működik – az Északi, a Déli és a Keleti Szomszédok –, és a napokban várhatóan a negyedik, a Pesti Szomszédok is elindul. Az ügyvezető arról is beszélt, hogy még ebben a hónapban megalakulhat a nyugdíjas-szövetkezetek érdekképviselete is, amely összefogja az országban működő közösségeket, emellett biztonságot nyújt a tagoknak. Kováts Balázs hozzátette: az elmúlt időszak diákmunkásokkal kapcsolatos botránya rávilágít az érdekképviselet szerepére, ugyanis az iskolaszövetkezeteket tömörítő Diákésznek köszönhető, hogy a megkárosított diákok végül hozzájutottak a fizetésükhöz.
A kiskereskedelemben – elsősorban a kisebb vidéki üzletekben – jelenleg is dolgozó nyugdíjasok a szövetkezeti formának köszönhetően az eddigi keresetüknél legalább 10-12 százalékkal magasabb összeget vihetnek haza havonta, köszönhetően az alacsonyabb közteherfizetési kötelezettségnek – mondta a Magyar Idők megkeresésére Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop elnöke.

Eddig tíz közérdekű közösség alakult, az év végére sok szépkorú állhat munkába
A munkaadói érdekképviselet vezetője felidézte: nemrégiben megalakult a Coop-hálózat első szövetkezete Szolnokon. Eddig a Coop-üzletekben dolgozó nyugdíjasok léptek be, azonban a közösség nyitott a más munkahelyeken, egyéb munkakörökben dolgozók számára is. Zs. Szőke felidézte: hosszú folyamat a nyugdíjas-szövetkezet megalapítása, ugyanis annak elindítását követően is hosszas adminisztráció szükséges. A felmérések szerint az ország minden pontján nagy az igény a szövetkezeti foglalkoztatásra, a kiskereskedelemben az érdekképviselet arra számít, hogy más áruházláncok munkavállalói is csatlakoznak.
Az elnök hozzátette: nemcsak az öregségi nyugdíjasok dolgozhatnak a szövetkezetekben nyugellátásuk megtartása mellett, hanem a 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonult nők is.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója lapunk kérdésére azt közölte: az üzletlánc központja már felvette a kapcsolatot a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségével annak érdekében, hogy a szövetkezetek közvetítésével is segíthessenek a nyugdíjas munkavállalók foglalkoztatásában a CBA hálózatán belül.
A nemzetközi üzletláncok, valamint a diszkontok egyelőre nem foglaltak állást a nyugdíjas-szövetkezetekkel kapcsolatban, ugyanakkor lapunkat az iparági szereplők úgy tájékoztatták, hogy a multiknak is érdekük a szövetkezeti foglalkoztatás, elsősorban a munkaerőhiány orvoslása miatt.
Ismert, közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek július óta alakulhatnak Magyarországon. Céljuk, hogy az idősek szövetkezeti formában dolgozhassanak önkéntes alapon, ellátásuk megtartása mellett. A jövedelmükből pedig mindössze a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetniük, emellett szövetkezeti tagdíjat, ám ennek összege nem jelentős, kilépéskor pedig visszajár.