Történelmének legeredményesebb évét zárta tavaly az OTP Bank, a pénzintézet részvényesei a tegnapi éves közgyűlésen ennek megfelelően több mint 61 milliárd forintnyi, a tavalyinál 15 százalékkal magasabb osztalék kifizetését hagyhatták jóvá a 283 milliárd forintot meghaladó adózott eredményből.
Mint azt Csányi Sándor elnök-vezérigazgató beszámolójában elmondta, az eredményben nagy szerepet játszott a hazai gazdasági folyamatok kedvező alakulása, emellett az OTP legtöbb piacán jók a kilátások, még a súlyos nehézségekkel küzdő orosz és ukrán leányvállalatok is megerősödtek.
Csányi később újságíróknak elmondta, a bank vezetése a magasabb osztalék fizetése helyett jelenleg inkább a stabil növekedésre koncentrál, ennek szerves része a további bankvásárlás. Miután tavaly két bankot is megvettek a Balkánon, idén újabb bejelentések várhatók, feltehetőleg még nyáron.
Ezekről Csányi nem árult el részleteket, csak annyit mondott, hogy a térség valamelyik piacán erősítené jelenlétét a bank. Csányi elmondta: elindult a szerb akvizíció során a tevékenységek, a pénzintézetek összevonása, a horvát akvizíciónál pedig őszre fejeződhet be ez a folyamat.

Fotós: Kurucz Árpád
Megerősítette, az OTP a tavalyihoz hasonlóan idén is jó növekedési adatokra, hitelbővülésre számít nemcsak Magyarországon, hanem a többi piacán is, ebből egyedül Románia lóghat ki. Kitért arra is, hogy a bankadó jelentős terhet jelent a bankrendszernek, különösen a legnagyobb piaci szereplő OTP-nek.
Megjegyezte, káros lenne, ha a tavalyi évet a döntéshozók viszonyítási pontként kezelnék a banki többletterhek mérlegelésekor. Ugyan az OTP és a bankrendszer egésze is tetemes haszonnal zárta az évet, ez egyszeri tételekből – tartalékképzésből – adódott. Jelentősen nőnek a költségek, többek között az egyre magasabb bérek miatt, és a tartósan alacsony kamatok következtében itt is nagyon alacsony jövedelmezőséggel kell számolni.
Mint azt lapunk kérdésére Csányi elmondta, nincsenek arról értesülései, hogy a bankok számíthatnak-e jelentősebb tehercsökkentésre a 2019-es költségvetésben, noha reméli, hogy az eddigi kormányzati ígéreteknek megfelelően jövőre is tovább mérséklődik a bankadó.
Kiemelte, hogy leginkább méltánytalannak azt a kötelezően viselendő költséget tartja, ami a bankoknál az előírt havi két ingyenes készpénzfelvételből adódik. Szerinte a gazdaságnak is érdeke, hogy minél kevesebb készpénz legyen forgalomban, ezzel még jobban visszaszorulhasson a feketegazdaság. Márpedig az ingyenes készpénzfelvétel épp ellentétesen hat, azontúl, hogy a bankoknak ez szállítási, tárolási és munkaerőbeni ráfordítást is jelent.