Ázsiában vegyesen alakult a kereskedés, míg Nyugat-Európa mínuszban zárt hétfőn. Terrorpánik viszont nem volt: Brüsszelben is mindössze 0,27 százalékot esett a BEL 20 irányadó index. Eközben a Budapesti Értéktőzsde fő mutatója, a BUX 1,56 százalékot kapaszkodott fel, és 23 485 ponton zárt; igaz, erősnek nem mondható, 6,7 milliárd forintos forgalom mellett. Volumenben és értékben is az OTP volt az úr: a bankpapírt 4,4 milliárd forintért vették, jegyzése 2,29 százalékot emelkedett, s a hatezres határt áttörve a napi csúcsán, 6040 forinton zárt. Elemzők 6100 forinton látják a technikai képen a következő ellenállási szintet.
Nem volt rossz napja a többi hazai blue chipnek sem: a Mol kurzusa 1,59 százalékot, 13 765 forintra, míg a Richteré 1,53 százalékot, 5248 forintra erősödött, s mindkettő csak kevéssel maradt el napi csúcsértékétől. A Magyar Telekom papírjainak értéke nem változott, továbbra is 411 forintot adnak értük. A Pannergy is igen jól teljesített, az energiapapírért 389 forintot adtak (+1,57 százalék.) A közepes és kisebb részvényeket tömörítő BUMIX 0,30 százalékot esett, és 1627 ponton zárt. A nem prémium kategóriás részvények közül különösen a pénteki piaczárás után rendkívüli közgyűlést összehívott Synergontól szabadultak a befektetők: csaknem tíz százalékot veszített értékéből.
A forint gyengült a bankközi devizapiacon a főbb valutákkal szemben, de nem lett drámai hatása, hogy elmaradt a Fitch felminősítése. Az euróval szemben 311 fölé, míg a dollárhoz képest 294-re, két egységet gyengült a hazai fizetőeszköz értéke. A svájci frank esetében 288 fölé ment a kurzus. Az állampapírok másodpiaci referenciahozama 0,85 és 3,81 százalék között szóródott; a hozamok stagnáltak vagy egy-egy bázispontot mozdultak el.