Elsőként a termelékenység emeléséről ejtett szót a miniszter, rögzítve, hogy immár nem a foglalkoztatás növelése a legfontosabb szempont.
– Még idén öt százalék alá eshet a hazai munkanélküliségi mutató, vagyis közel járunk a teljes foglalkoztatáshoz – jegyezte meg Varga Mihály, aki szerint eljött az ideje annak, hogy immár a nívósabb termékek előállítására, a fejlett technológiák alkalmazására helyezze a hangsúlyt Magyarország.
A második feladatot a tárcavezető a kisebb cégek támogatásában látja.
– Ez azért elengedhetetlen – fejtette ki –, mert az ilyen társaságok adnak munkát a hazai dolgozók kétharmadának. A technológiai vívmányokkal és a vállalkozásirányítás új módozataival azonban a kisméretű gazdasági szereplőknek is meg kell ismerkedniük. Emellett Varga Mihály szerint arra is szükség van, hogy a munkavállalók a mainál mobilabbá váljanak, azaz egyre többen legyenek hajlandók elköltözni, ha az ország másik pontján kínálnak számukra megfelelő állást.

Varga Mihály
Ehhez – vagyis a harmadik kihívás leküzdéséhez – a kormányzat igyekszik segítséget nyújtani, pontosan úgy, mint a negyedik témakör problémáinak megoldásához. – Olyan oktatási rendszer kell, amely igazodik a gazdaság igényeihez is – fogalmazott a gazdasági ügyek kormányzati felelőse, majd hozzátette: növelni kell az országban a szaktudást.
Varga Mihály a bérezést nevezte az ötödik olyan területnek, ahol elengedhetetlen az újabb lépések megtétele.
A miniszter rámutatott: ez ügyben a régiós átlagot már elértük, a célt most az uniós átlag jelenti. Leszögezte ugyanakkor, hogy a keresetek emelése nem csak az államon múlik, nem lehet csupán a köztehercsökkentésben bízni.
Azt mondta: a növelésből ki kell venniük a részüket a munkaadóknak is, még akkor is, ha adott esetben a profit egy részét emészti fel a dolgozók járandóságának az emelése.