Bár az 5G a 4G-hez képest sokkal gyorsabb adatátvitelt tesz majd lehetővé, nem ez lesz a legfőbb előnye. Az 5G-s hálózatra jóval több eszköz tud majd egyszerre csatlakozni, és az adatok is sokkal kisebb késéssel fognak eljutni egyik eszköztől a másikig. Mindez pedig jelenleg még nem vagy csak kísérleti formában létező technológiák és megoldások – például intelligens közlekedési rendszerek, okosotthonok és -városok, távorvoslási alkalmazások – előtt is meg fogja nyitni az utat.
Az 5G mint leendő új, internetes megoldás ugyanakkor még nem annyira ismert a felnőtt magyar internetezők körében – derül ki az eNET–Telekom Jelentés az internetgazdaságról című kutatásából. A válaszadók több mint fele már hallott róla, viszont csak 14 százaléka tudja azt, hogy pontosan mit is takar ez a kifejezés. Mindazonáltal a netezők nyitottak az 5G-s megoldásokra: közel 80 százalékukat érdekli az 5G technológia.
A kutatás során ismertetett 5G-s megoldások közül a felnőtt magyar internetezőknek az okos forgalomirányítás tetszett a legjobban. E technológia révén az utakba épített szenzorok a város minden pontján érzékelik a forgalom nagyságát, ezáltal a közlekedési lámpák automatikusan úgy működnek, hogy az autók a lehető legkevesebb megállással haladhassanak. Emellett a közelben lévő szabad parkolóhelyekről is tájékoztatja a sofőröket. A második helyen az 5G alapú személy- és vagyonvédelem végzett.
Ezek a megoldások azonnal riasztanak minket és élő videofelvételt is elérhetővé tesznek, ha például a gyermekünk tanítási időben váratlanul elhagyja az iskolát, ha egy beteg hozzátartozónk nem mozog, vagy ha a lakásunkba betörnek. A harmadik legnépszerűbb 5G-n alapuló területnek az okosváros bizonyult, ami az intelligens technológiák használatával és a lakosság fokozott bevonásával egy élhető, biztonságos, tiszta, energiatakarékos és zöld környezetet, illetve fenntartható fejlődést biztosít.
Az első ötbe még az 5G alapú egészségügyi megoldások és az önvezető autók fértek be. Előbbiek az 5G segítségével lehetővé teszik majd, hogy például egy kórház valamennyi betegének életfunkcióit egyetlen adatbázis figyelésével szemmel tarthassa az ügyeletes orvos, vagy hogy másképp elérhetetlen helyekre is lehessen drónnal gyógyszert szállítani, illetve akár robotizált távműtéteket is végre lehessen hajtani a betegeken. Az önvezető autók pedig más autókkal és a közlekedési irányítórendszerekkel 5G-n keresztül kommunikálva a gyalogosokat és akadályokat automatikusan észlelve nagy sebességgel tudnak haladni, miközben elkerülik a baleseteket és a dugókat.