Emelkedtek a nyersanyagárak, köztük az Európában meghatározó Brent típusú nyersolajé is, a hordónkénti 34 dollár fölé. A WTI-t azonban mérsékelten gyengébben jegyezték.
Az optimista nemzetközi hangulattal tartott a Budapesti Értéktőzsde is, amelynek vezető indexe, a BUX 0,92 százalékos pluszban, 23 997 ponton zárt, 10,7 milliárd forintos forgalom mellett. A blue chipek közül az OTP vitte a prímet, a bankpapír 2,25 százalékkal a hatezres határ fölé erősödött, és 6094 forinton zárta a hetet.
A Mol 0,65 százalékkal, 13 940 forintra, a Magyar Telekom 0,25 százalékkal, 396 forintra kapaszkodott fel.
A Richter jegyzése gyakorlatilag stagnált, a kereskedés végén enyhe mínuszba ment, s végül 5599 forinton zárt. A prémium kategóriában mindemellett – és a héten már nem először – az FHB szárnyalt a leginkább, a kisebb bankpapír kurzusa 779 forintra emelkedett.
Nagyot futott, csaknem három egységnyit erősödött tegnap a forint az euróval szemben, a jegyzés estére a 310 forintot is megközelítette.