A múlt év kiugróan magas teljesítménye után idén átlagos évet zárhat a magyar mezőgazdaság. A Központi Statisztikai Hivatal tegnap közzétett adatai szerint az agrárium teljesítménye 6,1 százalékkal csökkent 2017-ben, miközben az árak 4,3 százalékkal magasabb szintre kerültek egy év alatt.
Bár szinte minden ágazatban csökkent a termelés, a legnagyobb visszaesést a növénytermesztésben, azon belül is a szántóföldi növényeknél tapasztalhatták a gazdálkodók. A gabonafélékből összességében 16 százalékkal kevesebb termett. A gyászos adat ugyanakkor elsősorban az előző évi magas bázisnak tudható be, tavaly ugyanis több szántóföldi növény esetében is rekordot ért el a betakarított mennyiség. Őszi búzából idén mintegy ötmillió tonnát sikerült learatni, míg egy évvel korábban ez a mennyiség 5,6 millió tonna volt. Az őszi betakarítású növényekből valamivel több mint tízmillió tonna termett, szemben a tavalyi 12,3 millió tonnával.

2016-ban több szántóföldi növénynél rekordot döntött a betakarított mennyiség. Idén átlagos évet zárhat a mezőgazdaság
Kukoricából például a tavalyinál mintegy kétmillió tonnával kevesebb, összesen 6,7 millió tonna kerülhetett le idén a földekről. A szántóföldi növények ára ugyanakkor emelkedett, az előző évihez képest az átlagár 5,6 százalékkal magasabb szinten van idén. Az ipari növények frontján sem jobb a helyzet: míg napraforgóból a tavalyival szinte azonos mennyiség termett, addig a szója és a repce volumene csökkent, így az ipari növények kibocsátása összességében 3,8 százalékkal maradt el az előző évitől. A kertészeti termékek közül a legnagyobb visszaesést a burgonyánál látni, itt sem mennyiségben, sem árban nem sikerült megközelíteni a tavalyi szintet. A KSH adatai szerint a gazdálkodók idén 5 százalékkal kevesebb burgonyát tudtak piacra vinni, az árak pedig 12,6 százalékkal maradtak el az előző évitől.
Az állattenyésztésben is kettős évet zárhatnak idén a gazdálkodók – míg a teljesítmény összességében csökkent, a drágulás helyenként kompenzálni tudta a kiesést. A mezőgazdaság ezen szegmensében mennyiségben 3,2 százalékkal esett vissza a termelés, az árak pedig 8,9 százalékkal emelkedtek. Az állati termékek esetében alig érezhető, mintegy 0,6 százalékos volt a visszaesés, miközben az árak egy év alatt több mint 16 százalékkal nőttek.
A statisztika szerint baromfiból és sertésből került kevesebb a vágóhidakra, előbbi egyértelműen az év eleji madárinfluenza-járvány számlájára írható. A tojás- és a tejtermelés mennyisége gyakorlatilag nem változott, a drágulás azonban itt is szemmel látható volt. Az előzetes adatok alapján műtrágyából és különböző talajjavító szerekből az előző évinél többet használtak a gazdák, míg a takarmányokból – az élő állatok alacsonyabb száma miatt – kevesebb fogyott.