Tavaly összesen 414 milliárd forint összegű új hitelhez mintegy 346 milliárd forint garanciát nyújtott a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank-csoport tagja; a hitelek és a garanciaállomány értéke éves szinten 33 százalékkal nőtt. A cég MTI-hez eljuttatott közleménye idézi Búza Évát, a társaság vezérigazgatóját, aki az adatokról elmondta: a 346 milliárd forint kezességvállalás csak az új szerződésekre vonatkozik, a Garantiqa teljes garanciavállalási portfóliója a múlt év végén megközelítette a 463 milliárd forintot.
A garanciaállomány bővülése Búza Éva szerint arra utal, hogy egyfelől a cégek biztonságra törekednek, másfelől egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy az államilag támogatott garanciakonstrukciók segítségével akkor is kaphatnak banki hitelt fejlesztéseikhez, beruházásaikhoz, ha alapesetben a bank nem folyósítana hitelt számukra.
A Garantiqa adatai szerint minden ágazatban nőtt az új garanciavállalások összege. Ezen belül a legnagyobb állomány – a tavalyi 346 milliárd forint 22 százaléka – a szolgáltatási szektorban érdekelt cégekhez kötődött, 17-17 százalékkal részesedtek a nagy- és kiskereskedelmi cégek, az építőipar és a feldolgozóipar pedig 16-16 százalékos részesedéssel rendelkezik. – Korábban is ezek az ágazatok adták a garanciaállomány döntő részét, de tavaly több ágazat jelentős növekedést ért el: a mezőgazdaságban érdekelt mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a duplájára, pontosan 110 százalékkal nőtt tavaly a megkötött garanciaszerződések volumene – mutatott rá Búza Éva.
A Garantiqa előrejelzése szerint a jegybanki hitelprogramok kifutása miatt a következő időszakban a garanciakonstrukciók egyre fontosabb szerepet töltenek majd be a kkv-k hitelezésében. Búza Éva közölte, hogy a társaság a piaci keresletnek megfelelő új konstrukciókat dolgoz ki, emellett növelik a hatékonyságot, többek között a garancianyújtáshoz szükséges adminisztráció mérséklésével.
– Arra számítunk, hogy a múlt év végén elért 463 milliárd forintos teljes garanciavállalási portfólió 2017-ben 553 milliárd forintra nő, tehát közel 20 százalékkal bővül – mondta a vezérigazgató.