Az államháztartás központi alrendszerének hiánya áprilisban 209,4 milliárd forint, az év első négy hónapjában 1081,4 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 1119,5 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok 7 milliárd forint hiánnyal zártak, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 45,1 milliárd forintos többletet mutattak – közölte tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az első négyhavi egyenleg alakulásában elsősorban az uniós kifizetések voltak meghatározóak: e tétel idén elérte a 857,2 milliárd forintot, a tavaly első négy havi 318,3 milliárd forinttal szemben. Ezzel ellentétben mindössze 63,9 milliárd forintot utalt át eddig Brüsszel a nemzeti költségvetésbe – áll a közleményben.
Idén január–áprilisban az általános forgalmi adóból 136,4 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból 82,3 milliárd forinttal több bevétel keletkezett, a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékok pedig 91 milliárd forinttal haladták meg az előző év azonos időszakának teljesülését.
Az áprilisi egyenlegre hatott, hogy folytatódtak azon fejlesztések, amelyekre forrást a hazai költségvetés biztosít, így például a Modern városok program, az Egészséges Budapest program, a kiemelt közúti projektek, valamint az Erzsébet-táborok modernizálása – olvasható az NGM közleményében.
A közlemény leszögezi, hogy a kormány változatlanul 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycéllal és 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol.