– Egyértelműen sikerről beszélhetünk a kisadózó vállalkozások tételes adója, vagyis a kata és a kisvállalati adó, azaz a kiva ügyében – így fogalmazott lapunknak a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, aki a legfrissebb adatokkal támasztotta alá véleményét. Izer Norbert közlése szerint júliusban 285 ezer vállalkozás mondhatta magát katásnak. Ehhez képest az elmúlt esztendő végén nagyjából 240 ezer tagja volt az adótípusnak, 2016 decemberében pedig 175 ezer. – A létszám másfél év alatt több mint százezerrel emelkedett – mondta az államtitkár, aki szerint a közteherviselési módszer népszerűsége nagyon is érthető.
A katát a legkisebb gazdasági szereplőknek – az egyéni vállalkozóknak, az egyéni cégeknek, a kizárólag magánszemély taggal rendelkező betéti társaságoknak és közkereseti társaságoknak, valamint az ügyvédi irodáknak – alakították ki. A katásoknak – fő szabály szerint – havonta ötvenezer forintot kell befizetniük az államkasszába, az összeg lerovásával az érintettek megszabadulnak például a társasági és a személyi jövedelemadótól ugyanúgy, mint a járulékoktól és a szociális hozzájárulási adótól. – Lényeges az is – jegyezte meg az államtitkár –, hogy az Országgyűlés 2016 végén az addigi duplájára emelte a kata bevételi értékhatárát, így most már azok a vállalkozások is választhatják az adómegoldást, amelyek havonta egymillió forint bevételre tesznek szert.
Módosultak nemrégiben a kisvállalati adó, vagyis a kiva szabályai is, január elseje óta 13 százalékos a kulcsa. – Minden bizonnyal ez a módosítás is hozzájárult ahhoz, hogy számottevően bővült idén a kivások tábora – vélekedett az államtitkár, miközben ugyanis 2016 végén még csupán 6500 vállalkozás kivázott, addig ma már több mint 28 ezren. – Ráadásul hamarosan újabb könnyítés lép életbe – jegyezte meg Izer Norbert. Jelenleg félmilliárdos bevételig léphetnek be a cégek a kivába, az év végén az összeg a duplájára ugrik.
E változástól azt remélik a szaktárcánál, hogy – mások mellett – újabb kft.-k, zárt körű részvénytársaságok és betéti társaságok, szövetkezetek és lakásszövetkezetek csatlakoznak a kisvállalati adóhoz.
– Az adatok alapján kijelenthető, hogy a hazai kisebb és közepes vállalkozások nagyobb része a kata és a kiva szabályai szerint teljesíti adóügyi kötelezettségeit. A kormány néhány évvel ezelőtti számítása tehát bejött – fogalmazott összegzésképpen az államtitkár.
– Korábban úgy véltük, hogy a kisvállalkozók adózásán egyszerűsíteni, a közterheken pedig csökkenteni kell. A csatlakozási hullám jelzi, hogy a gazdasági szereplők méltányolták a kormányzati törekvéseket, de mutatja azt is, hogy a kisebb vállalkozások hajlandók befizetni az egyszerű és alacsony adót – fogalmazott Izer Norbert. Végül rögzítette: a kormány ezentúl is alacsony adóval és könnyű adószabályokkal igyekszik segíteni a hazai kisvállalkozásokat.