Amint az várható volt, a szabadságra hazafelé tartó balkáni vendégmunkások rohama óriási dugót okozott a több szakaszon is átépülő M1-es autópályán. Mint ismert, a Budapest felé tartó oldalon a Magyar Közút szakemberei a 40-es és a 28-as kilométerszelvények között dolgoznak. Eddig nem volt példa arra, hogy az egymástól 10-15 kilométerre lévő torlódások összeértek volna, tegnap ez megtörtént, ezért is alakulhatott ki csaknem harminc kilométeres torlódás. A Budapest felé vezető oldalon a sor egészen a tatabányai csomópontig ért. A Magyar Közút szerint érdemes az autópályával párhuzamos fő- és mellékutakat használni.
Az elkerülő utak felderítése azért is ajánlott, mert a legforgalmasabb hazai gyorsforgalmi út – amelyen naponta átlagosan 33 ezer jármű haladt át tavaly – egyhamar nem lesz könnyen járható. A télen leromlott állapotú, csupa kátyú sztráda javításának idén tavasszal állt neki a Magyar Közút, de a rekonstrukció többévnyi feladatot ró rájuk. A teljes felújítás, amely együtt jár a hatsávosra bővítéssel, még csak az előkészületeknél tart. Az elmúlt hetekben jelent meg a közbeszerzési pályázat a Budapest és Tatabánya közti szakasz tervezésére; a kivitelezés megkezdése csak 2021-re várható.

Az építés alatt álló sztráda forgalmát a 8-as út vezetheti el
Fotós: MTI/Krizsán Csaba
A Dunántúlon kelet–nyugati irányban két autópálya van a személyautóknak és a teherszállító járműveknek: az M1-es és az M7-es. Az egyik a nyugati határvidék északi, a másik a déli részén éri el a határt. Aki Bécs, Pozsony vagy Sopron, Győr felé igyekszik, az nem nagyon tehet mást, mint hogy araszol a pályán, esetleg a legzsúfoltabb részeket az 1-es számú főúton kerüli el. Más a helyzet a Dunántúl középső része felé igyekvőkkel. Szombathely, Zalaegerszeg, Sárvár vagy Szentgotthárd ugyanis a korábbinál jobban megközelíthető a 8-as számú főút segítségével.
A 8-as a jelenleg az egyetlen országos főút, amelyik nem a fővárosból indul, illetve nem oda fut be. Jelenlegi nyomvonala Székesfehérvár és Szentgotthárd között húzódik, és azért lehet fontos a Budapestről indulóknak vagy oda tartóknak, mert idén tavasszal átadták a Várpalotát elkerülő négysávos szakaszt.
Önmagában a nem egészen tíz kilométeres új út nem lenne különösebben érdekes, de ennek köszönhetően Veszprém és a főváros között végig négysávos gyorsforgalmi úton lehet autózni. Veszprémből a Dunántúl nyugati részének nagyvárosai felé a 8-as úton többnyire a településeket elkerülő vonalvezetéssel, kettő és négy sávon lehet haladni. Vagyis a nyugati országrészek és a főváros között a 8-as főút lehet az M1-es kerülő útja.