Bár az ónt, volfrámot és tantált bányászó kongóiak munkakörülményei javultak az elmúlt időszakban, és a 2010-ben regisztrált 57 százalék helyett jelenleg csak 21 százalékuk munkájába avatkoznak bele fegyveres csoportok, a helyzet továbbra is „siralmas” az aranybányászatban, amelynek népszerűsége egyre nő az említett ásványkincsek zuhanó kereslete és nyomott ára miatt. Különféle milíciák jelenleg a kongói aranykereskedelem 64 százalékát megsápolják, ez az arány 2010-ben 67 százalék volt.
A bányászok folyamatos fenyegetettségben élnek, sokszor illegálisan megadóztatják őket, és ez a pénz lázadócsoportokhoz, korrupt katonai egységekhez, félkatonai szervezetekhez vándorol – írta az International Peace Information Service (IPIS).
A bányászok helyzete soha nem volt olyan rossz, mint a belga gyarmati időszakban, de azt soha nem sikerült megnyugtatóan rendezni az ország közállapotai és a központi kormányzat gyengesége miatt. Az 1998 és 2003 között dúló háború során a megszálló ugandai, ruandai és burundi csapatok, valamint a hazai katonai vezetők megállapodtak a külföldi bányatársaságokkal a hatalmas kongói ásványkincskészlet egy részének kitermeléséről.
A szabadrablás olyan méreteket öltött, hogy 1999-ben 25 százalékkal nőtt Uganda gépkocsiparkja, amelyeket mind a szomszédos óriás országból loptak el. A mobiltelefonokhoz, de szinte az összes finom elektronikai készülékhez szükséges koltánt Ruanda exportálta a legnagyobb mennyiségben, miközben egyáltalán nincs koltánbányája.
Az Egyesült Államok számos ásványkincset importált Kongóból, amelyek nem szerepelnek Kinshasa exportlistáján. Kongó összes háborúja azért tört ki, mert az ásványkincsek felügyeleti jogáért marakodtak kisebb csoportok, a győztes pedig eladta a bányászati lehetőséget valamely nyugati cégnek, minden esetben az adott vállalat kormányának tudtával.