– A 2008-as gazdasági válság következményeként megugrott idehaza a végrehajtások száma: voltak évek, amikor csaknem félmillió ügy indult. A kedvezőtlen magyarországi folyamatokat fokozta a devizahitelezés is. A tömeges végrehajtások egyébként rávilágítottak a hazai rendszer gyengeségeire, a szabályokat és a végrehajtókat is számos kritika érte. Hasonlóan alakultak az események más országokban is?
– A válság miatt másutt is megszaporodtak a végrehajtások. A jelenség tulajdonképpen a gazdasági megingás szükségszerű következménye: a rosszabbra forduló feltételek között egyre többeknek akadt anyagi gondja, sokan elmaradtak a hiteleikkel. Az eljárások száma azóta a legtöbb helyen mérséklődött, az egyes államok azonban értékelték a tapasztalatokat. Számos országban tekintették át a végrehajtási rendszer jellemzőit és bizonyos kiigazító lépésekre is sor került. Több állam előírta például, hogy végrehajtóként ezentúl csak jól képzett, jogi végzettségű szakemberek tevékenykedhetnek.
– Az előírás nemrégiben a magyar jogrendbe is bekerült. Ön szerint is szükség volt erre?
– A végrehajtó szerepe – jogállami keretek között – igencsak lényeges. A végrehajtás az egyik legfontosabb garanciája a gazdaság működésének, emellett a végrehajtónak egyensúlyt kell teremtenie az adós és a hitelező érdekei között. A munkát csak a legmagasabb fokú képzettség birtokában lehet megfelelően végezni, s fontos, hogy az érintettek rendszeres továbbképzéseken is részt vegyenek. A jogi diploma tehát elengedhetetlen.
– Miképpen teremthet egyensúlyt a végrehajtó akkor, ha a hitelező helyzete messze erősebb, mint az adósé? Mindez különösen a hazai devizahiteleknél mutatkozott meg: a bankok olyan szerződéseket írattak alá ügyfeleikkel, amelyek – mint utóbb kiderült – tisztességtelen pontokat is tartalmaztak.
– Az utóbbi időben több államban is gondot okoztak bizonyos banki kölcsönök. Az Egyesült Államokban például számos fogyasztó amiatt nem tudta visszafizetni ingatlanhitelét, mert a kamatlábakat nem rögzítették, s fizetnivalójuk igencsak megugrott. Hasonló gondok – hogy mást ne említsek – Spanyolországban is adódtak. A végrehajtónak az a dolga, hogy elfogulatlanul, egyensúlyra törekedve lássa el feladatát.
– Idehaza némelykor komoly indulatokat szültek a végrehajtók anyagi viszonyairól szóló hírek is. Lehetett hallani például fényűző nyaralásról vagy drága szállodákba összehívott egyeztetésekről. Másutt is előtérbe került a végrehajtói díjszabás?
– A jó szakemberek joggal tarthatnak igényt megfelelő fizetségre. Szervezetünk sokszor foglalkozott ezzel a témával, s vizsgálódásaink alapján arra jutottunk: a korrupció előtt nyit kaput, ha a végrehajtó díja alacsony. A magasabb összegekért persze mindenki – a hitelező és az adós is – elvárhatja, hogy szakszerűen folyjék le az eljárás, senki érdekei ne csorbuljanak. Ha pedig szabálytalanságra derül fény, a végrehajtót szigorúan vonják felelősségre. Összegezve azt mondhatom: jól képzett, tapasztalt szakemberekre van szükség, akik munkájukért felelősséggel tartoznak, ezért azonban érdemi fizetségnek kell megilletnie őket. Amennyiben sikerül ilyen apparátust kialakítani, a végrehajtókat bátran be lehet vonni a magánszemélyek eladósodásának kezeléséért, megakadályozásáért indított eljárásokba, a magáncsőd különféle intézményeibe is.
– Idehaza nagyjából fél évvel ezelőtt nyílt meg a családi csődvédelem lehetősége, a honi szabályok szerint az államigazgatás nyújt segítséget a bajban lévő magánszemélyeknek. Ön helyesnek ítéli az efféle adósmentő megoldásokat?
– Az mindig jó, ha az állam – szabályozott keretek között – kiutat kínál az anyagi problémákból. Megjegyzem: a tapasztalatok szerint az ilyen ügyeket a végrehajtók intézhetik el a leghatékonyabb módon. Az ügyvéd, a bíró, a hivatalnok ugyanis nemigen megy ki az adóshoz, s gyakorlata sem nagyon lehet a tartozások kezelése, a szűkösebb bevételek megfelelő felosztása kapcsán. Úgy hiszem, a végrehajtóknál van a legnagyobb szaktudás az ilyen problémák megoldásához.