„Az adókérdéseket globálisan vizsgáljuk, a robotadó bevezetését nem tervezzük” – erről tájékoztatta még nyáron a közvéleményt egy írásbeli ellenzéki kérdésre adott válaszában Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Az alapvető felvetés – vagyis a robotok megadóztatása – egyébként nemcsak a politikai diskurzusban merülhet fel, hanem szakmai, sőt hétköznapi viták kiindulópontja is lehet, mondván: ha a gép átveszi az ember feladatait a gyárakban, az irodákban, akkor a közös terhek viselésében átveheti-e a kötelezettségeit is?
Mi kell most: fejlesztés vagy közteher?
– Az ördög ez ügyben is a részletekben rejlik – elöljáróban ezzel kezdte Hegedüs Sándor, az RSM tanácsadó cég adóüzletágának vezetője, amikor azt kérdeztük tőle: ki és mi után fizethetne robotadót, és egyáltalán, mikor kellene érdemben foglalkozni idehaza egy efféle új közteher bevezetésének ötletével. – Jelenleg az a legfontosabb, hogy minél több hazai vállalkozás alkalmazzon innovatív megoldásokat, akár robotokat is. Ez ugyanis elengedhetetlen a versenyképességhez, a magyar gazdaság fejlődéséhez – szögezte le a szakember, majd hozzátette: emiatt jelenleg semmilyen érv sem szól idehaza a robotadó mellett.
Egy ilyen közteher visszavethetné a beruházásokat, és akár el is riaszthatna külföldi befektetőket.
A gépek finanszírozzák majd a mindennapjaikat?
– A kérdést ugyanakkor semmi esetre sem érdemes a sutba dobni – jegyezte meg Hegedüs Sándor, szerinte ugyanis eljöhet az az idő, amikor a témakör aktuálissá válhat. Most még nem lehet tudni, hogy a széles körű robotizáció milyen következményekkel jár az elkövetkező évtizedekben. Lehetséges, hogy a robotok, az automatizálás, a különféle elektronikus megoldások a munkavállalók jelentős részének feladatait átveszik ugyan, de az újonnan létrejövő szakmák és munkahelyek a legtöbb érintettnek új elfoglaltságot kínálnak.
– De az sem kizárt, hogy tömegek maradnak munka nélkül, és az adott keretek között nem is lesz esély az elhelyezkedésükre – mondta Hegedüs Sándor.
Felszolgálás másképp. Mi lesz az emberi munkaerővel?
Fotó: Reuters
Szerinte a robotadó érdemben ilyenkor kerülhetne szóba. Kifejtette: ha idővel előállna egy embertömeg, amelynek a robotizáció térnyerése miatt sehogyan sem lehetne értelmes munkát adni, akkor akár a robotadó lehetne a fedezete egyfajta alapjövedelemnek. Utóbbi olyan, az államtól feltétel nélkül járó összeg volna, amely a megélhetését fedezné azoknak a korábbi munkásoknak, alkalmazottaknak, akiknek a robotok, az automatizáció miatt nem lenne többé feladatuk.
– Nagy kérdés persze az esetleges adó szempontjából – folytatta az eszmefuttatást Hegedüs Sándor –, hogy mi számítana robotnak. Egy elektronikus megoldás például a könyvelésben, a számvitelben megannyi bérszámfejtő, könyvelő és más irodai alkalmazott közreműködését válthatja ki, tehát messze nem csak arról van szó, hogy a gyárban, a szalag mellett álló munkások jövőjét befolyásolhatja a robotizáció, az automatizáció. De ha csak a fizikai gépek kapcsán próbálnánk a szükséges definíciókat megalkotni, akkor is számos nehézségbe ütköznénk, enélkül viszont sérelmet szenvedne a jogbiztonság. S akkor még nem beszéltünk a mesterséges intelligenciáról, amely egymaga hozhat döntéseket az ember helyett – tette hozzá az adószakértő.
Úgy vélte, már csak e néhány szempont alapján is nyilvánvaló, hogy a robotadó kialakítása meglehetősen összetett teendő lenne, temérdek szemponttal.
Kell-e félnie bárkinek is?
Érdemes a kérdéskör kapcsán megemlíteni egy nemrégiben nyilvánosságot kapott tudományos összefoglalót is, amely azt igyekszik körbejárni, hogy a robotizáció megszüntet vagy inkább létrehoz munkahelyeket.
A Pénzügyi Szemle internetes oldalán olvasható szövegben kiindulópontként az a megállapítás szolgált, miszerint húsz éven belül az USA állásainak csaknem fele automatizálhatóvá válik, azaz robotok is elvégezhetik a feladatokat, és ez az arány a fejlett világ jelentős részére igaz lehet. Daniel Lacalle, a London School of Economics professzora ugyanakkor arra mutatott rá: mindez nem jelenti azt, hogy húsz év múlva az emberek fele munkanélküli lesz, csupán annyit, hogy a jelenlegi állások számottevő részét újak fogják felváltani. Olyan állások, amelyek most még nem is léteznek, és amiket sok esetben még csak el sem tudunk képzelni. Az elmúlt húsz-harminc esztendőben pontosan ugyanez a folyamat zajlott le. A tények ugyanis azt mutatják, hogy a világ sosem volt olyan gazdag és békés hely, mint most, ez pedig elsősorban az innovációnak és a technológiai fejlődésnek tudható be. Az új ipari forradalom további fellendülést hoz, és bár megszüntet majd milliónyi munkahelyet, de ugyanilyen tempóban újakat is létrehoz.
Itt példaként a robotizációban élen járó országok – Dél-Korea, Szingapúr, Németország – nevezhetők meg, ahol alacsony a munkanélküliség. Kiderül az írásból az is, hogy az adatok szerint az ázsiai országokban 2005 és 2015 között a technológiai újításoknak köszönhetően évente mintegy 134 millió új állás jött létre, és igaz ugyan, hogy esztendőnként 104 millió munkahely megszűnt, de a két folyamat egyenlege még így is pozitív. A munkaerőpiac tehát nem szűkül, hanem átalakul, a kétkezi munka felől eltolódik a szolgáltató és technológiai szektor felé.
Az írás summázata szerint néhány évtized múlva azok lesznek a leggazdagabb országok, amelyek ma élen járnak a robotizációban.
