Az egészségügyi szolgáltatások kapcsán általában az a legfontosabb kérdés, hogy az orvos megfelelően felismeri-e a betegséget, és helyes gyógymódot rendel-e a beteg számára. Bizonyos esetekben azonban az sem mellékes, hogy a gyógyítók betartják-e az adózási és más előírásokat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) arról érdeklődtünk, hogy a legutóbbi tapasztalatok szerint milyen mértékben követik a szabályokat azok a magánegészségügyi szereplők, amelyeket a hatóság az elmúlt időkben vizsgált.
Kérdésünkre a hatóságnál összegezték a mögöttünk hagyott másfél esztendő ellenőrzéseinek eredményeit. Ezekből kiderült, hogy az adóhivatal 2017-ben és 2018 első hat hónapjában – összesen – száznál is több vizsgálatot végzett el a magánegészségügy különféle szereplőinél. Ezekben az eljárásokban mindent egybeszámítva 63 millió forint be nem fizetett közteherre bukkantak az adóellenőrök, emellett a különféle szabálytalanságokért kiszabtak 27 millió forintnyi adóbírságot, ehhez társult további négymillió forint mulasztási bírság.
Érdemes néhány további részletet külön is kiemelni az adóhatóság ellenőrzéseinek tapasztalatai közül. Ezek szerint a magánorvosi szektorban tavaly végzett NAV-ellenőrzések 35 százalékában derült fény valamilyen szabálytalanságra. A 2018-as adatok ebből a szempontból javulást mutatnak, az idei első fél évben befejezett vizsgálatok 25 százalékában találtak problémát a hivatal emberei.
Szót érdemel az is, hogy az elmúlt másfél évben legtöbbször – a szabályszegések 40 százalékában – az okozott gondot, hogy a revizorok nem kaptak nyugtát, számlát. Jellemző mulasztásnak számítottak még a nyilvántartásokkal, a könyvvezetéssel kapcsolatos szabálytalanságok, ahogy a telephely vagy az alkalmazottak bejelentésével sem volt mindig minden rendben. Az ellenőrzéseket egyébként – jegyezte meg kérdésünkre a szervezet – országszerte végezték az adóhivatal munkatársai.