Eredményesen zárult az élelmiszerlánc nyári szezonális ellenőrzése. A Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt vizsgálat július elseje és augusztus huszadika között zajlott, országszerte mintegy 5659 létesítményt ellenőriztek a hatóság emberei. Ezen belül 2695 vendéglátóhely, 633 élelmiszer-előállító és 2331 élelmiszer-kereskedelmi egység, 607, jelentős rendezvényre kitelepült vendéglátó, továbbá a gyermektáborokban működő hat főző- és három tálalókonyha került górcső alá. Kiemelt figyelem irányult a fűszerezett, pácolt, előkészített húsokra, a grilltermékekre, a fagylaltokra, a szezonális zöldségekre és a gyümölcsökre.
A különböző létesítményekben a legtöbb problémát a higiénés feltételekkel, a forgalmazott termékek minőségével, a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, illetve képzettségével, a nyomonkövethetőséggel és a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatban tapasztalták az ellenőrök.
Jó hír, hogy a lejárt és a nem megfelelő jelölésű tételek előfordulási aránya csökkent, míg a fogyasztásra alkalmatlan és a nem nyomon követhető tételek aránya emelkedett. Az idén az összes ellenőrzött tétel 2,4 százalékát, vagyis mintegy 14,8 tonnát kellett kivonni a forgalomból. Tavaly a vizsgált áruk 5,3 százalékánál talált kifogásolnivalót a hatóság.
A feltárt hiányosságok miatt 185 figyelmeztetésre, 29 esetben a tevékenység korlátozására került sor, míg bírságot 303 esetben szabott ki a hatóság, amelynek összege meghaladja a 25 millió forintot. A vendéglátóhelyek több, mint 77 százaléka megfelelően üzemelt, tavaly ez az arány még meghaladta a 81 százalékot.

A Nébih négy esetben talált nem megengedett mennyiségű színezéket a fagylaltmintákban
Fotó: Bach Máté
A Nébih tájékoztatása szerint állandósuló problémának látszik a szakképzett munkaerő hiánya, a legtöbb gond erre vezethető vissza, így például a nem megfelelő személyi higiénia, a takarítatlanság vagy a nem megfelelő mosogatás. Ugyanez volt jellemző a gyermektáborokban működő konyhákban tapasztalt állapotokra is.
Laboratóriumi vizsgálatra összesen 133 minta érkezett, amelyből 46 fűszerezett, pácolt, előkészített hústermék és 87 fagylalt volt. Ez utóbbi termék az idén nagy figyelmet kapott: amellett, hogy megvizsgálták az egyes fagylaltok összetételét, a minőségi és mennyiségi jellemzőket is ellenőrizték a szakemberek. A 87 fagylaltmintából négyben találtak nem megengedett mennyiségű színezéket, a mikrobiológiai vizsgálatok ugyanakkor nem mutattak ki kórokozót a termékekben.
A Nébih vendéglátás- és étkeztetésfelügyeleti osztályának munkatársai az ország tíz településén, 36 fagylaltozóban megnézték az édességek súlyát és térfogatát. A fagylaltozókban a négy legnépszerűbb fagylaltot (csokoládé, vanília, citrom, eper) és egy ötödik, a helyszínen kiválasztott, élénk színű, fagylaltot teszteltek. Kiderült, hogy bár az adalék- és technológiai segédanyagokkal túlhabosított óriás gombócok mérete vonzó, tömegük elmarad a szerényebb térfogatú, de tömörebb hagyományos gömbfagylaltok mögött.
A szezonális akció az őstermelői tevékenységre is kiterjedt. A hatóság főként kisebb szabálytalanságokat tárt fel, 22 esetben indítottak eljárást, mert az őstermelő nem a saját gazdaságából származó terméket értékesített. Az idén újabb szakterületekkel és tevékenységekkel bővült a nyári ellenőrzés-sorozat. Az Állami Halőri Szolgálat halőrei 71 Balaton környéki és 65 Duna menti vendéglátóhelyen ellenőrizték az eladásra kínált hal és haltermék származását. Megvizsgálták a faanyag-kereskedelmet, valamint a kutyák és macskák szívférgességének megelőzésére alkalmas, Magyarországon engedélyezett állatgyógyászati készítményeket is.