Teljes körű figyelem övezi a családok vásárlásait az adventi időszakban: a fogyasztóvédelem advent idején is szemmel tartja az online áruházakat. Ezt szerdán közölte a területet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), amely a hagyományos boltokban, vásárokban, bevásárlóközpontokban, illetve a tipikus szezonális termékek piacán is folyamatos ellenőrzéseket tart a karácsonyi beszerzések hónapjában.
Minden év novembere és decembere főszezon az elektronikus kereskedelemben is. Mivel az ajándékvásárlások egyre nagyobb hányada kerül át az online térbe, a fogyasztóvédelem megerősítette jelenlétét a webáruházak területén, november óta kiemelt vizsgálatok zajlanak – jelezte az ITM IT Laboratóriuma.
Az ellenőrzés célja, hogy a vásárlók jogkövető cégek online felületeiről rendelhessenek – a hatékony fellépést igazolja, hogy a webáruházak által elkövetett ismételt jogsértések aránya a korábbi évek átlagos 54 százalékához képest idén a negyedére, 13 százalékra esett vissza.

Online vásárláskor két héten belül visszaküldhető az áru
Fotó: Kurucz Árpád
Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár szavai szerint már több mint 1600 webáruház ellenőrzését végezték el, ezek célja a jogsértések megelőzése és a fogyasztók mellett a tisztességes vállalkozások védelme.
– A karácsonyi rendeléseknél külön érdemes odafigyelni a szállítási időre, hogy az ajándéknak szánt termék időben megérkezzen – hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.
Felidézte, az e-kereskedelemhez fűződő legalapvetőbb fogyasztói jog az elállási jog. Internetes vásárlás esetén, ha bármilyen okból nincs szükség a megrendelt termékre, akkor az az átvételtől számított 14 napon belül indokolás nélkül visszaküldhető a kereskedőnek. Az elállási jog a vásárlót a megrendelés és kiszállítás közötti időszakban is megilleti.
Az online vásárlások előtti tudatos vásárlói döntést segíti az ITM által üzemeltetett, www.jogsertowebaruhazak.kormany.hu címen elérhető adatbázis, amely már több mint ötszáz jogsértést elkövető webáruház adatait gyűjti. A honlapon az e-kereskedelmi cégek ellen hozott jogerős határozatok mellett tájékoztatás található arról is, ha a vállalkozás teljesítette a határozatban foglaltakat, így az itt található webáruházak háromnegyede fogyasztóvédelmi szempontból már megfelelően működik.