A háztartások jövedelmének gyarapodásával magyarázható a kiskereskedelmi forgalom bővülése, amely várhatóan a következő hónapokban is folytatódik – jelentette ki tegnap Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára a köztévén annak kapcsán, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzétette a júniusban mért forgalmi adatokat.
Eszerint a néhány hete előzetesen már közölt növekedést is meghaladták nyár elején a magyarországi boltok. A mostani, friss közlés szerint júniusban az üzletek változatlan áron számolt forgalma a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 6,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért adatokat – ez 0,3 százalékponttal erősebb eredményt jelent a korábbinál. A bővülés az élelmiszerpiacon, illetve az iparcikkek, tartós használati eszközök eladásaiban is látványos volt.
Hazánkban a kiskereskedelmi forgalom hatvan hónapja nő, bővülésének üteme háromszorosan haladja meg az uniós átlagot. A helyettes államtitkár szerint a növekvő jövedelmek a beruházások és a megtakarítások gyarapodásához is hozzájárulnak, a fogyasztás bővülése pedig a GDP-re is kedvezően hat.
Újabb boltokat nyitnak
Négy áruházat nyit az Auchan Magyarország az idén, a társaság nettó forgalmának tíz százalék fölötti növekedésére számít. A hazánkban 19 hipermarketet üzemeltető francia lánc a kisebb üzletformák felé nyitott tavaly, ekkor adták át első szupermarketjüket Szekszárdon, az idén áprilisban pedig első superstore formátumú üzletüket Budapest X. kerületében. Ősszel Zalaegerszegen és Győrben nyitnak szupermarketet, Sopronban újabb superstore koncepciójú áruház készül. A Spar üzletlánc pedig azt közölte: újranyitottak három egykori CBA-üzletet, a fejlesztésekre 810 millió forintot fordítottak. A budapesti Andrássy úton megnyíló üzlet felújítása 140 millió forintba, az augusztus közepén átadott Hidegkúti úti áruház átépítése 420 millió forintba, a Pest megyei Erdőkertesen júliusban megnyitott üzlet átalakítása pedig 250 millió forintba került.