A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegy- és bérletkiadó automatája nyerte el idén a T-Systems Magyarország Év Projektje díját. Az elismerést második alkalommal a társaság által szervezett szimpóziumon adták át a vendégek által mobiltelefonos applikáción keresztül leadott szavazatok alapján.

Az utasokhoz egyre több információ jut el a közösségi közlekedésről, így könnyebbé válik az utazás tervezése – Fotó: Kurucz Árpád
Annak, hogy a jegyautomata került az első helyre, valószínűleg az lehetett az oka, hogy alapvetően az ügyfelek viselkedését módosítja az új rendszer nyújtotta szemlélet – válaszolt a Magyar Idők kérdésére Lakatos András. A jegykiadó automaták előnyei között említette, hogy a korábbi megoldástól, tehát a jegypénztáraktól különböző hozzáférhetőséget biztosítanak. Napi 24 órában üzemelnek, nyolc nyelven hozzáférhetők és jóval szélesebb körben érhetők el: 300 üzemel jelenleg közterületeken és állomásokon, de továbbiak beszerzését is tervezi a BKK. Az éves bérletet kivéve minden jegy- és bérlettípus vásárolható készpénzzel, bankkártyával és akár PayPass-szal. Az automata áfás számlát is kibocsát, valamint van benne egy olyan távfelügyeleti rendszer, amelynek segítségével nyomon követhetők a jegyvásárlások, és hogy mennyi készpénz van benne. A közterületről közvetlen kapcsolatot lehet létesíteni a BKK központjával: ha valaki elakad a menürendszerben, kérheti a diszpécserszolgálat segítségét. Az automata a vakoknak és gyengénlátóknak is biztosít felhasználói felületet. A biztonságra is gondoltak a fejlesztők, egy kamera is látja a tranzakciókat. Egy jóval kényelmesebb, rugalmasabb szolgáltatásról van tehát szó, amely a BKK adatai alapján rendkívül kurrens terméknek bizonyult, és nagyon szeretik a felhasználók – tette hozzá az igazgató.
Budapesten, illetve a legtöbb nagyvárosban, a Volán-vállalatok majdnem teljes körében az utóbbi években a Gazdaságfejlesztési operatív program keretében felszerelték a járműállományt GPS-nyomkövetőkkel, így a szakemberek valós idejű adatok alapján tudják követni a járműveket, és szükség esetén be is tudnak avatkozni a forgalomba – mondta Lakatos András arról, milyen további szerepet tölt be az informatika jelenleg a hazai közösségi közlekedésben. A T-Systems Magyarország valós idejű utastájékoztatást is kiépített: Budapesten ez a BKK Futár projekt, amely a megállókban kijelzőkön mutatja az utasoknak, hogy az adott jármű mikor várható a megállóba. A közösségi közlekedési eszközök mobilon is nyomon követhetők, így tervezhető az utazás. Ez azért lényeges, mert az utasok alapvetően nem azt tartják problémának, ha várni kell, hanem azt, ha nem tudják, mennyit. A szolgáltató azonnali visszamérést tehet a járművein: látja, hogy az adott menetrendet tudja-e teljesíteni, és ha meghibásodás történik, a diszpécser az adott erőforrások alapján operatívan beavatkozhat a járműállományba.
A decembertől és a következő évben lépésenként bevezetendő elektronikus jegy- és bérletrendszer nagy változást hoz majd a területen, a közösségi közlekedésben. Az igazgató hozzátette, hogy bár a metrókapukat nem a T-Systems implementálja, a fejlesztés az egész üzletágra hatással lesz. A jegyellenőrzés megújulásával idő- és használatalapúvá válik a közösségi közlekedés, amely azt fogja eredményezni, hogy egy igazságosabb és fenntarthatóbb rendszert használhatunk először Budapesten, majd várhatóan az egész országban.
Megújult a Futár
Az okostelefonra és tabletre fejlesztett BKK Futár alkalmazás és az online elérhető Futár utazástervező továbbfejlesztett változatán már megállóhelyet és címet is fel lehet venni a kedvencek közé. A térképen megjelennek a Mol Bubi-gyűjtőállomások és az aktuálisan elérhető biciklik száma, és lehetőség van a zöld kerékpárokkal való kombinált utazástervezésre. A térképen az alkalmazás megnyitásakor azonnal láthatók a környékbeli járművek is, a megjelenő rétegek ki-be kapcsolhatók. A mobilalkalmazás fejlesztésében rendszerintegrátorként a T-Systems is jelentős szerepet vállalt, emellett ellátja az üzemeltetési feladatokat is.