Az egyiptomi állami vasutak Magyarországról akarnak beszerezni 1300 vasúti kocsit, a tárgyalások még zajlanak, de vélhetően egy-két hónapon belül sikerül aláírni a megállapodást, amelynek értelmében a szerelvényeket egy magyar és egy orosz cég gyártja majd le konzorciumi formában, a finanszírozásról pedig az Eximbank gondoskodik – mondta a magyar-egyiptomi gazdasági vegyes bizottság csütörtöki üléséről a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára telefonon Kairóból az MTI-nek pénteken.
Magyar Levente kiemelte, Magyarország számára történelmi jelentőségű ez a vasútfejlesztés, ugyanis ekkora nagyságrendű üzletet még nem bonyolítottak le a magyar járműgyártás történetében.
Az államtitkár bizakodóan nyilatkozott az egyeztetésről, mert mint mondta, az ülésen az egyiptomi kormány képviselői egyetértettek abban, hogy a magyar finanszírozási ajánlat a legkedvezőbb.
Magyar Levente a részletekről elmondta, hogy a magyar Dunakeszi Járműjavító Kft. és az orosz Transzmasholding Hungary Zrt. hozta létre a gyártásért felelős konzorciumot. Továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy az Eximbank azzal a feltétellel vállalta a beruházás teljes finanszírozását, ha annak az értéknek, amit az 1300 vasúti kocsi előállítása képvisel, több mint az 50 százalékát Magyarországon állítják elő.
Az államtitkár szerint ez a megállapodás tölti majd meg tartalommal a Magyarország és Egyiptom közti kiváló politikai viszonyt.
Hozzátette, az ülésen tárgyaltak még arról is, hogy tudják Egyiptomban felhasználni a magyar technológiákat és tapasztalatokat a mezőgazdaság, azon belül az állattenyésztés és az intenzív növénytermesztés, illetve a vízgazdálkodás és szennyvízkezelés területén.
Hatalmas mezőgazdasági fejlesztéseket hajt végre az észak-afrikai ország, hogy a rendkívül gyorsan növekvő számú lakosságát hatékonyabban tudja alapélelmiszerekkel ellátni. Az elképesztő ütemű növekedéssel párhuzamosan azonban a Nílus hozama egyre csökken, ennek az egymást erősítő kihívásnak a kezelésében számítanak az egyiptomiak a magyar szaktudásra – ismertette az államtitkár.
Kiemelte, a KKM azért dolgozik, hogy az ezeken a területeken tevékenykedő magyar cégeket konkrét üzletekhez juttassa a következő időszakban.
Mindezeken felül az államtitkár beszámolt a két ország felsőoktatási együttműködéséről. Pozitívumként értékelte, hogy csaknem ezer egyiptomi diák végzett magyarországi egyetemeken, és jelentős részük befolyásos pozícióban dolgozik az észak-afrikai országban.
Szólt arról is: a magyar kormány meggyőződése, hogy Egyiptom társadalmi és gazdasági stabilitása nem csak magának az országnak, hanem a közel-keleti térségnek, Európának és azon belül Magyarországnak is legfontosabb érdeke.