Oroszországban rend van, néha kicsit túllihegik a dolgokat, de ki tenne mást az ő helyükben a világ legnagyobb sporteseménye alatt, a csecsen merénylet után egy évvel…?
El tudnak képzelni focit tiltó táblákat Oroszországban a vb alatt? Nekem nem sikerült egészen addig, amíg a saját szemmel győződtem meg arról, hogy létezik ilyen. Kicsit groteszknek tűnik a vb ideje alatt előrukkolni egy ilyennel, de ahogy elnéztem nem június közepén került ki a tiltó tábla, és nem is rossz helyre.
A Szent Izsák Székesegyház előtti téren tilos labdázni, és a tizenkilencedik századi építészet egyik műremekét, a világ harmadik legnagyobb kupolájával rendelkező csodát látva, teljesen indokolt a tiltás. Focizni lehet, kell és szabad, de vb ide vagy oda, nem mindenhol.
Az orosz rendszerető nép, tavaly áprilisban a szentpétervári metróban végrehajtott csecsen-merénylet után emeltek egyet a biztonsági szinten. Állítólag addig is volt szúrópróba-szerű ellenőrzés a metrón, azóta ez egyre gyakoribb. Engem is „lekapcsoltak” az aluljáróban, pedig az volt az egyetlen bűnöm, hogy a helyi rendőr szerint túl nagyméretű hátizsákot cipeltem. Udvariasan betereltek egy helyiségbe, az összes zsebemet megnézték, nem beszélve a poggyász valamennyi rekeszéről és miután mindent rendben talált a detektoros kapu, csak akkor engedtek tovább. Még egyszer mondom, ez roppant idegesítő procedúra, de ismerve a történelmi előzményeket, elviselhető az emberek védelmében.
Valóban rend van, a város fő ütőere, a Nyevszkij Proszpekt tiszta, tele az összes étterem és kávézó, több tucat ember előtt játszanak az utcazenészek. Modern futballtematikájú tárlat nyílt a főutcában, minden a fociról szól.
De nem a Szent Izsák Székesegyház előtt. Rend van. Tényleg.