„A franciák nagyon erős ellenfelek lesznek az elődöntőben” – mondta a 64 éves sportember. „De szerintem belga-angol döntő lesz. És azt meg fogjuk nyerni. Eddig a miénk a legjobb csapat a tornán.”
Az 1986-os mexikói vb-n Pfaff védte a belgák kapuját, a válogatott akkor története legnagyobb sikerét elérve negyedik lett. Szerinte utódaik most továbblépnek.
„1986-ban mi voltunk az aranygeneráció. A mostani pedig a briliáns” – fogalmazott.
Pfaff, aki 1982-től 1988-ig a Bayern Münchenben légióskodott, úgy véli, a csapat eredményességének titka abban rejlik, hogy nagyon sok topjátékosa van.
„Argentínának ott volt Messi, Brazíliának Neymar, nálunk viszont sok nagyszerű futballista szerepel. Támadásban ott van Hazard, De Bruyne, Lukaku, és nehéz mindegyiküket kikapcsolni” – mondta.
A szakember szerint amennyiben a Vörös Ördögök valóban elhódítják a világbajnoki címet, az csoda lesz, és óriási elismerés egy olyan kis országnak, mint Belgium. Hasonló lesz ahhoz, mint amikor 1992-ben a dánok megnyerték az Európa-bajnokságot.
„De az Európa-bajnok az nem világbajnok” – hangsúlyozta Pfaff.
A Belgium-Franciaország elődöntőt kedden rendezik Szentpéterváron.