„A belügyminisztérium nem fogja engedni, hogy azok, akik belépőkhöz jutottak és az utolsó pillanatban észrevették, hogy lejárt az útlevelük, Horvátországban maradjanak” – mondta Bozinovic.
„Minden szurkoló fontos számunkra, és azért vagyunk, hogy kiszolgáljuk az állampolgárokat” – tette hozzá.
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő újságíróknak pénteken úgy nyilatkozott: rendkívül izgatott a vb-n már eddig elért horvát siker miatt és nem tudja, hogyan fogja kibírni a döntőig. Hozzátette: meggyőződése, hogy a horvát válogatott fog győzni.
„Dalic vitézei felülmúlták Ciro fiainak generációját, akik Horvátország büszkeségei voltak” – utalt az államfő arra, hogy Zlatko Dalic szövetségi kapitány együttese már a döntőbe jutással a legjobb horvát vb-szereplést tudhatja magáénak. Az eddigi legkiemelkedőbb teljesítmény a Miroslav Blazevic vezette válogatotté volt, amely 1998-ban bronzérmet nyert.
„Hiszek benne, hogy ez a generáció is óriási büszkeségünk lesz” – húzta alá Grabar-Kitarovic.
Az elnöki hivatal csütörtökön megerősítette, hogy az államfő vasárnap Moszkvába utazik a – közép-európai idő szerint 17 órakor kezdődő – döntőre. Andrej Plenkovic horvát kormányfő, aki az elődöntőn vett részt szerdán Oroszországban, vasárnap Zágrábban szurkol a válogatottnak.