A Marca szerint a csapat már azelőtt vesztett, hogy egyáltalán elkezdte volna a vb-t, mivel a játékosokat a tornára kivezető Julen Lopeteguit két nappal a rajt előtt menesztették. A kapitánynak azért kellett távoznia, mert közölte, hogy ősztől a Real Madrid edzője lesz. Helyét a szövetség sportigazgatója, Fernando Hierro vette át a kispadon. A Marca kitér arra: már sosem lehet megtudni, hogy a sikerkováccsal miként szerepelt volna a válogatott.
„Annyi bizonyos, hogy egy ekkora tornának nem lehet ilyen állapotban nekivágni, mert a dekoncentrált csapat inkább egy varietére emlékeztetett” – szögezte le a lap.
Az El Mundo úgy vélekedett, hogy ismét kudarcot vallott az a gárda, amely az aranykor utolsó lenyomatait hordozta magán, amelyet alapjaiban rázott meg a kapitány menesztése, és amely olyan stílusban akart futballozni, amilyenben már nem tud.
A Mundo Deportivo című napilap közölte, előre lehetett látni ezt a véget azután, hogy a La Roja botránnyal kezdte a vb-t.
„Az előzetesen a favoritok közé sorolt gárda elbukott a nyolcaddöntőben, és megmutatta képességeinek a korlátait” – összegzett a szerző.
A Sport szerint véget ért az aranygeneráció korszaka, és eljött a váltás ideje.
„A 2010-es világbajnokok többségének távozásával új forgatókönyv kezdődik. Oroszországban hatan voltak ott a dél-afrikai hősök közül, és a továbbiakban már csak Sergio Ramos és Sergio Busquets folytatja. Így az új szakvezetőnek lehetősége nyílik egy következő ciklus megkezdésére a múlt kötelékei nélkül” – tette hozzá a lap.
A spanyolok vasárnap 1-1-es döntetlent követően büntetőpárbajban maradtak alul a házigazda oroszokkal szemben a vb nyolcaddöntőjében.