Tegnap este Nyizsnij Novgorodban a D csoport papíron két legerősebb együttese feszült egymásnak, és az argentinok lehettek feszültebbek, hiszen az első fordulóban csak 1-1-et játszottak az izlandiakkal, a horvátok viszont 2-0-ra legyőzték a nigériaiakat. Lionel Messinek és kompániájának tehát nemcsak azért kellett jobban igyekeznie, mert a sorsolásnál ők az első kalapból kerültek a kvartettbe.
Ám akárcsak Izland ellen, most is látványosan csikorgott a dél-amerikaiak gépezete, déli szomszédaink jóval szervezettebb alakulatnak tűntek. Az ötödik percben Caballerónak már nagyot kellett védenie, Perisic lövését ütötte ki. Az argentinok védelme felettébb bizonytalannak tűnt, elöl Messi és Agüero csak téblábolt, Pérez pedig tíz méterről nem találta el az üres kaput sem. Az első félidőben a horvátok Mandzukic és Rebic révén jóval veszélyesebbek voltak, utóbbi a játékrész végén nagy lehetőséget puskázott el.
Az 53. percben aztán Caballero hatalmasat hibázott, odaajándékozta neki a labdát, érthetetlen módon az orra elé emelte, és Rebic ezt félfordulattal már bebombázta, 1-0 a horvátoknak. Majd még Modric és Rakitic is betalált. Ezzel Horvátország 3-0-ra nyert, így továbbjutott, az argentinoknak pedig már nem a saját kezükben van a sorsuk. Másképpen fogalmazva: Messiék a kiesés szélére sodródtak.
A C csoportban csütörtökön az ausztrálokat már legyőző franciák a továbbjutásért, a dánok ellen vereséggel kezdő peruiak az „életben maradásért” léptek pályára Jekatyerinburgban. S a találkozó első félórájában a játék képe nem azt tükrözte, hogy a labdarúgók piaci értékét nézve a vb legerősebb válogatottja a harmadik leggyengébbel meccsel. Nem mellékesen a franciáknál tizenketten vannak, akik egymaguk többet érnek a dél-amerikaiak 23-as kereténél.
A nagy szívvel játszó, harcias peruiak már a dánok ellen is a szimpatikus vesztes szerepét alakították, és tegnap is beleálltak a meccsbe. A 32. percben a vezetést is megszerezhették volna, a francia kapu előtt Guerrero egy labdalevétellel nagyon becsapta Umtitit, lőtt is, Lloris nagy bravúrral védett lábbal. S ahogy ilyenkor lenni szokott, két perc múlva a túloldalon az ellenfél nem hibázott, Giroud lövése megpattant az egyik védőn, a perui kapus fölött éppen Mbappé előtt esett le a labda, akinek csak be kellett pofoznia (1-0).
Ez sem szegte kedvét a peruiaknak, az 52. percben Aquino 28 méterről a jobb oldali kapufa és a keresztléc találkozását találta el, Lloris ezt csak nézte. Peru iparkodott, labdabirtoklásban 56:44 százalékarányban megverte a franciákat, a játékosai többet passzoltak (527-413), és pontosabban (81 százalék, illetve 71 százalék), de ezért nem jár pont, kiesett, a franciák pedig már ott vannak a nyolcaddöntőben. „A második félidőben szenvedtünk, de a célunk az volt, hogy továbbjussunk, és ez megvan” – summázott Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya.

Caballero hatalmasat hibázott, és Rebic kihasználta a ziccert
Fotó: Reuters
Előzőleg a csoportban a dánok megőrizték a veretlenségüket, Szamarában 1-1-es döntetlent játszottak Ausztráliával. A 7. percben Nicolai Jörgensen készítette le a labdát Eriksennek, aki 15 méterről kapásból a léc alá bombázott. A Tottenham középpályásának a legutóbbi nyolc válogatott fellépésén ez volt a kilencedik gólja. Az ausztráloknak azonban erre még az első félidőben volt válaszuk. S már meg sem lepődtünk, hogy újra főszerepet kapott a videó. A 38. percben egy szöglet után Leckie kapu felé tartó fejese elakadt Poulsen kezében, s ugyan Antonio Mateu Lahoz spanyol játékvezető nem volt biztos abban, hogy mi történt a nagy tülekedésben, a pálya szélén levő monitoron visszanézve a jelenetet megítélte az egyértelmű 11-est, Jedinak pedig magabiztosan értékesítette.
Mindez egyszersmind azt is jelentette, hogy Kasper Schmeichel 571 perc után kapott gólt. A folytatásban már egyik oldalon sem rezdült meg a háló, a döntetlennel a dánoknak négy, az ausztráloknak egy pontjuk van a csoportban. Ám ezzel aligha mennek sokra, a zárófordulóban a francia–dán meccsen a békés döntetlen mindkét félnek megfelel majd.
Csütörtöki eredmények. C csoport, 2. forduló: Dánia–Ausztrália 1-1 (1-1), Szamara, Szamara Aréna, 40 727 néző, jv.: Antonio Mateu Lahoz (spanyol). Gólszerzők: Eriksen (7.), illetve Jedinak (38., 11-esből). Franciaország–Peru 1-0 (1-0), Jekatyerinburg, 32 789 néző, jv.: Mohammed Abdulla Mohamed (egyesült arab emírségekbeli). Gólszerző: Mbappé (34.). A csoport állása: 1. Franciaország 6 pont – már továbbjutott, 2. Dánia 4, 3. Ausztrália 1, 4. Peru 0 – kiesett.
D csoport, 2. forduló: Argentína–Horvátország 0-3 (0-0), Nyizsnij Novgorod, 44 000 néző, jv.: Ravshan Ermatov (üzbég). Gólszerzők: Rebic (53.), Modric (80.), Rakitic (90.).