2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: zsűri

16 cikk 1/2 oldal

Fölszállott a páva: megvan a közönségdíjas

A dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes nyerte el a közönségdíjat a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor pénteki döntőjében, amelyet a Duna televízió élőben közvetített.

Emmy-díj – Kilenc magyar szakember a zsűriben

Budapestre figyel a nemzetközi televíziós világ szerdán, a magyar főváros ad otthont a tévés Oscar-díjnak is nevezett nemzetközi Emmy-díj egyik elődöntő fordulójának – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel.

Huhogás Cannes-ban

Talán soha nem volt még annyira vitatott a zsűri döntése a cannes-i fesztiválon, mint vasárnap este.

Cannes – Nemtetszéssel fogadta a sajtó a díjakat

Talán soha nem volt még annyira vitatott a zsűri döntése a cannes-i fesztiválon, mint vasárnap este. A díjkiosztót követő sajtótájékoztatón az újságírók huhogással fogadták a kilenctagú testületet, amelynek tagja volt Nemes Jeles László, a Saul fia Oscar-díjas film rendezője is.
16 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.