2024. október 4., péntek, Ferenc napja

Címke: Welt am Sonntag

11 cikk 1/2 oldal

Berlin szerint nem csillapodik a migrációs hullám Líbia felől

A német kormány szerint a Líbiában uralkodó viszontagságok ellenére nem csillapodik az észak-afrikai országból az Európai Unió felé tartó migrációs hullám – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap, egy belső kormányzati elemzésre hivatkozva.

Német lap: Berlin felkészül a határzárra

Thomas de Maiziere tárcájánál már dolgoznak arra vonatkozó terveken, hogy a következő hetekben visszautasítanak migránsokat a határon.

Az Iszlám Állam hamisított útlevelével érkezett embereket keresnek

Németországban nyoma veszett nagyjából egy tucat embernek, akik szíriai menedékkérőnek adták ki magukat, és az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által hamisított útlevéllel rendelkeznek, éppen úgy, mint a novemberi párizsi terrortámadások két elkövetője – írta kedden a Bild című német lap kormányzati forrásokra hivatkozva.

Német lap: Görögország nem hajlandó határvédelmi együttműködésre Törökországgal

Görögország területi viták miatt semmi szín alatt nem hajlandó együttműködni Törökországgal az uniós külső határ védelmében az Égei-tenger keleti részén, ahol a legtöbb menekült átkel az EU területére. Erről Alekszisz Ciprasz görög kormányfő tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt a napokban a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap szerint.

Szíria után most Európában üldözik a keresztényeket

Németországban mind gyakrabban fenyegetik konzervatív muzulmánok és iszlamisták a keresztényeket és a jazidi vallás híveit a menedékkérőket befogadó szállásokon, és vallási szervezetek képviselői az erőszak elharapózásának veszélyére figyelmeztetnek – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi lap.
11 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.