2018. november 24. szombat 08:32
Palkovics László: a kormány továbbra sem tett le arról, hogy támogassa a magyar autóbuszgyártást, és így újítsa meg az állami szolgáltatók járműállományát.
2018. október 12. péntek 13:30
Alig több mint két év múlva lejárnak a helyközi autóbusz-közlekedés közszolgáltatási szerződései, s az állami tulajdonú Volánok versenytársakat kaphatnak.
2018. január 2. kedd 05:45
Az idén is átlagosan 12 százalékkal emelkedik a vasutasok, a postai dolgozók, a regionális közlekedési társaságoknál és a vízközműcégeknél dolgozók bére.
2017. december 6. szerda 05:45
Jövőre átlagosan 10-12 százalékkal tovább nőnek a fizetések az állami vállalatoknál a tavaly megkötött, hároméves bérmegállapodás keretében.
2017. március 14. kedd 05:45
A vasutasok áprilisban már az emelt fizetést kapják. A posta önerőből további 2 százalékkal toldotta meg a dolgozók bérét.
2017. március 4. szombat 06:45
Várhatóan az alacsony keresetűek kapják a nagyobb mértékű emelést a legtöbb állami vállalatnál, de a többi munkavállaló sem marad ki a bérfelzárkóztatásból.
2017. február 8. szerda 05:45
Rövidesen dönthet a kormány az állami cégeknél dolgozók béremeléséről, vélhetően elfogadva a szakszervezetek és a fenntartók megállapodását.
2017. február 1. szerda 05:45
Az Inovell regionális, városközi közlekedésre fejlesztett autóbusz, normál magasságú padlója alatt akár 4,5 köbméter poggyász fér el.
2016. december 31. szombat 10:12
Változik a budapesti közösségi közlekedés, valamint a Volán-járatok menetrendje szilveszterkor, a MÁV menetrendjében nem lesz változás.
2016. december 23. péntek 17:30
A MÁV-Start tájékoztatása szerint december 24-én szombati, 25-én ünnepnapi, 26-án pedig vasárnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok.