2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: Vidéki színházak fesztiválja

8 cikk 1/1 oldal

Éljen az igaz szerelem!

Javában zajlik a Vidéki Színházak Fesztiválja. A részt vevő társulatok mindegyike olyan erős darabbal érkezett a megméretésre, hogy igazán nem lesz könnyű dolga a zsűrinek.

Évadnyitás fesztivállal

Csehov Három nővére a debreceniek előadásában, a kecskemétiek Csárdáskirálynője és a zalaegerszegi Caligula helytartója is látható lesz a Vidéki színházak fesztiválján.

Kilenc produkció a Vidéki Színházak Fesztiválján

Hét nap alatt kilenc produkciót láthat a fővárosi közönség a vidéki Színházak Fesztiválján, amelyet szeptember 4. és 10. között hatodszorra rendeznek meg a Thália Színházban – mondta Lantos Anikó fesztiváligazgató kedden Budapesten.

Nyolc nagyszínpadi előadást mutatnak be a Zalaegerszegen

Nyolc nagyszínpadi előadást, köztük Andrew Lloyd Webber nagysikerű művét, az Evita című musicalt mutatja be a 2017/2018-as évadban az alapításának 35. évfordulóját ünneplő zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház – közölte a hétfői évadnyitó társulati ülésen a teátrum igazgatója.

A boldogságváró lányok

Az idén éppen százéves tragikomédia, Barta Lajos Szerelem című műve négy felvonáson keresztül lankadatlanul fokozza a néző figyelmét.

Musical és monodráma

Idén elsőként a Szolnoki Szigligeti Színház Hello, Dolly! című darabjával bővül a sokszínűség jegyében szerveződő Vidéki színházak fesztiváljának programja.
8 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.