2018. november 6. kedd 13:30
Már dolgoznak a kivitelezők a Balaton északi partján futó vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszának felújítása, villamosítása előkészítésén.
2018. május 19. szombat 14:15
2018. május 18. péntek 11:36
A 4-es metró beruházásának 2006. évi elindulásakor volt utoljára a mostanihoz hasonló jelentős összegű beruházásindítás egy negyedévben.
2018. április 3. kedd 11:34
Belgrád mellett Varsót és Kolozsvárt is nagy sebességű vasút köti majd össze Budapesttel a kormányzat tervei szerint.
2018. március 28. szerda 21:58
2018. március 27. kedd 21:11
Lázár János elmondása szerint egyebek között döntöttek Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szeged és Szabadka vasúti összeköttetésének fejlesztéséről.
2017. szeptember 22. péntek 21:12
Lerakták a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti szakasz villamosításának és felújításának kezdetét szimbolizáló alapkövet pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon; a 23 milliárd forint értékű beruházás munkálatai már elkezdődtek és két évig tartanak majd, az átadás után egy órával csökken a Sátoraljaújhely és Budapest közötti menetidő.
2017. május 3. szerda 13:25
Az államtitkár többek között fontosnak nevezte a közúti és a vasúti összekötést segítő intermodális csomópontok kiépítését a nagyobb városokban.
2017. március 10. péntek 14:23
Megkezdődött a Kelenföld-Százhalombatta közötti vasútvonal korszerűsítése, 20,5 kilométeren teljesen átépítik a vasúti pályát – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken az MTI-vel.